Amikor a család retteg a kisfiútól
Négytagú család, két kisfiú, anyuka és apuka. A nagyobbik gyerek már iskolás, ránézésre elsős lehet. Millió motyó, hátizsák, de azonnal kapnak ülőhelyet, amint felszállnak, szóval rendesek az utasok. Igen ám, de a kicsinek rendre nem felelnek meg az átadott helyek, mindig máshová akar ülni, és ezt üvöltve adja az utazóközönség tudtára. Téboly, nehezen fogom vissza magam, hogy ne szólaljak meg, várom az apukát, hátha rászól a kis hisztigépre, de semmi. Három idős ember is feláll, csak legyen már csend, hátha megfelel a kissrácnak az ő helyük. És közben a nagyobbik aranyosan, csendben ücsörög, tüntetőleg rá sem néz a bőgő öccsére. Szégyelli a kistestvére hisztijét, és ő sem érti, hogy a szülei miért hagyják ezt. Hasonló időben utazunk, szóval elég gyakran van szerencsém végigélvezni a cirkuszt, ami minden reggel ugyanúgy zajlik, pusztán annyi a különbség, hogy a szülők egyre tanácstalanabb arcot vágnak, viszont véletlenül sem szólnának rá a gyerekre.
Futóbicajjal a buszon
Ma reggeli friss élmény, anyuka felszáll a buszra kisfiával, aki egy futóbicajjal próbál közlekedni a zsúfolt járművön. Se fék, se kapaszkodási lehetőség, de a mama még véletlenül sem szól rá, hogy szálljon le a bringáról, sőt, arra buzdítja, hogy olyan helyre guruljon, ahol tud esetleg kapaszkodni. Kanyargós hegyi utakon vágunk át,a gyerek bringástól csúszik ide-oda, több utas lábán keresztül. Anyut viszont nem zavarja, mindaddig, amíg az ő lábán is át nem csúszik. Akkor rászól, mert nem szeretné, ha koszos lenne a cipője. Döbbent csend, aztán mereven kibámulok az ablakon, és nem értem.
Rugdosódás, pofon
Újabb család érkezik: anya, nagymama és két gyerek, az egyik alig pár hónaposan szunyókál a babakocsiban, a másik 3 éves forma kisfiú. Két ülőhelyet azonnal kapnak, anya, nagymama leül, és miközben anya fogja a babakocsit, a nagyi igyekszik ölbe venni a kisfiút. Ő viszont ezt nem akarja, ezért egy jól irányított rúgással felszólítja a nagyit, hogy ő szeretne egyedül leülni. Megfagy a levegő, én is hallom, ahogy koppan a nagyi sípcsontja. És mi történik? Nagyi feláll, és a galád unokáját ülteti le, közben mosolyog.
Nem tudom eldönteni, hogy kínjában vagy örömében… Anya sem szól semmit, kis idő elteltével a kisfiú úgy dönt, nagy kegyesen, hogy nagyi mégis leülhet és ölbe veheti. Amint ez megtörténik, hatalmas pofont kever le a nagyinak, aki meghökken ugyan, de továbbra is mosolyog. Ezen a ponton megállapítom magamban, hogy anyu és nagyi gyengeelméjű.
A rohanó, bűbáj anyuka
Az utolsó percben ugrik fel a buszra, kézen fogva húzva kétéves forma kislányát. Csinosak, szépek mindketten, gyorsan kapnak is ülőhelyet, amit hangosan megköszönve fogadnak. Aztán kezdődik a napi tortúra: a kislány percenként kér valamit az anyukától, aki akkor is előveszi azt a valamit, ha nincsen öt keze. Előkerülnek a kekszek a visszazárható zacskóból, amit minden egyes keksz után gondosan visszazár, és besüllyeszt a táska aljába.
Aztán rájönnek, hogy a buszon meleg van, sapka, sál le, kabát le, már teljesen tele van a mama keze. Aztán a kislány játékot kér, hosszas kotorászás és némi akrobatika után előkerül, az egyik kabát közben lecsúszik a földre. 2 perc elteltével a kislány megunja a plüsst, másik játékra vágyik, anya vadul keres, és így megy ez minden reggel, amíg hirtelen fel nem pattannak, és az utolsó pillanatban le nem ugranak a buszról, mert mindig elfelejtenek jelezni. A leszóródó cuccokat rendszerint az utasok dobálják utánuk, és minden reggel azon töröm a fejem, vajon miért nem mond nemet a második játékra és beszélget inkább valamiről a kiscsajjal. Én tutira ezt csinálnám, ahelyett, hogy megpróbálnám tele kézzel valóra váltani az álmos gyerek óhajait…
Lilke, apuka kislánya
Síedzés gyerekeknek: mivel korán sötétedik, este hatkor már az orrunkig sem látni. Mellettem apuka küzd már egy ideje Lilikével. Kb. százszor megkérdezte, hogy szeretne-e a hároméves gyerek ezt vagy azt csinálni, és mivel Lilike nem akart, ezért nem tették. A kérdések között szerepelt: akar-e felöltözni, mert hideg van, de Lilike nem akart. Akar-e a nagyinál vacsizni, de Lilike nem akar. Helyette hamburgert akar, de azonnal. Jó, jó, mondja apuka, minden úgy lesz, ahogyan akarod, csak nyugodj meg.
Lilike azonban továbbra sem nyugszik meg, azonnal szüksége van a kocsiból egy játékra, amiért apuka szófogadóan azonnal elkocog, de mire visszaér, Lilike már meggondolja magát és egy jól irányzott mozdulattal apukához vágja a játékot. “Ez nem jó, a másik kell!” Apuka összeroppan, de még véletlenül sem áll a sarkára: “Lilikém, apuci mindent megtesz, de nem tudom, melyikre gondolsz!” – ismételgeti megtört tekintettel, miközben Lilike üvölt, ledobja magát a földre. Itt nem bírom tovább, arrébb megyek, és arra gondolok, mi lesz Lilikéből 10 év múlva, és az is eszembe jut, hogy Lilike apukája bizony megérdemli. Nagyon!
Még több gyereknevelésről:
- Gyereknevelés: te melyik típusba tartozol?
- 15 kép bizonyítja, hogy a gyereknevelés nem rózsaszín felhőbe burkolt vattacukor
- 10 dolog, amire számítanod kell, ha kamaszodni kezd a gyerek
