nlc.hu
Család
Intézetből szökött tiniket futtattak prostiként Miskolcon

Intézetből szökött tiniket futtattak prostiként Miskolcon

A páros a kiszolgáltatott helyzetben lévő tinilányok futtatásából élt.

2014. tavaszán J. J. és társa egy miskolci lakásban együtt élt az 1997 és 2000 között született lányokkal, akik különböző gyermekvédelmi intézetekből szöktek meg.

A páros a lányokat erőszakkal prostitúcióra kényszerítette, miközben pontosan tisztában voltak azzal, hogy még kiskorúak.

A tiniket mindennap a Miskolc Gömöri pályaudvar felüljárójához vitték autóval, ahol J.J. vagy társa felügyelete alatt prostitúciós tevékenységet kellett végezniük. Az ebből származó bevételt át kellett adniuk a páros valamelyik tagjának.

 A lányoknak végül 2014 decemberében sikerült megszökniük futtatóiktól.

J. J.-nek prostitúciót folytató személlyel való kitartással elkövetett gyermekprostitúció kihasználásnak bűntette miatt kell felelnie a bíróság előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top