Család

Bölcsődéből vitt el a gyereket a gyámhatóság, míg az anya albérletet keresett

Elvitte a gyámhatóság egy budapesti anyuka húszhónapos gyermekét a bölcsődéből, miközben ő albérletet keresett. A hivatal az édesanya anyagi és lakhatási gondjaira hivatkozva tette meg ezt a lépést.

Erzsébet eddig egy munkásszállón élt húsz hónapos kislányával, Gabriellával. A gyes és a családi pótlék mellett takarítási munkákból tartotta fenn magát. Kislányát a családgondozó tanácsára egy hete íratta be a bölcsődébe, bár félt attól, hogy a gyámhivatal kiemeli a gyermeket. Félelme beigazolódott, 2017. január 17-én reggel Erzsébet bevitte Gabriellát a bölcsődébe, és miközben albérletet keresett, felhívták a XVIII. kerületi gyámhivatalból, hogy Gabriella ideiglenes elhelyezéssel nevelőszülőhöz került.

Poloskák

A gyámhivatal indoklása szerint azért emelték ki a kislányt, mert a munkásszállón poloskák vannak, ezért a lakhatását nem tartják megfelelőnek, illetve felrótták, hogy Erzsébet a téli hidegben vitte le a gyermeket a testvéréhez. A döntés előtt értetlenül áll A Város Mindenkié csoport és az Utcajogász Egyesület is, akik régóta segítik Erzsébetet a hivatalok elleni küzdelemben. Közleményükben azt írják, hogy hónappal ezelőtt a XIII. kerületi gyámhivatal – ahova lakcíme szerint a család tartozik – alkalmasnak találta a munkásszálló körülményeit a gyermek nevelésére.

Támad a gyámhivatal

Erzsébetet annak ellenére támadja folyamatosan, második gyermeke megszületése óta a gyámhivatal, hogy többször megállapították alkalmasságát a gyermeknevelésre. Mégis az elmúlt húsz hónap alatt lakhatási gondokra hivatkozva folyamatosan próbáltak különböző eljárásokat indítani ellenük. Első lányát, a három éves Ráhelt is emiatt vették el tőle. Az AVM és az Utcajogász többször részt vett Erzsébettel a különböző hivatalos tárgyalásokon, amelyek jegyzőkönyveiben és határozataiban gyakran elfogadhatatlan állítások szerepeltek, például hajléktalanként, pszichiátriai betegként utaltak Erzsébetre, miközben tudták, hogy nem hajléktalanszállón él, és azt is, hogy több orvosi szakvélemény szerint – amelyeket éppen a gyámhatósági eljárások miatt kellett kérnie – nincs pszichés problémája. 

Erzsébet most azért küzd, hogy visszakaphassa lányait, és hogy az állandó zaklatás helyett biztosítsanak számára megfizethető lakhatást. Az AVM és a Társaság a Szabadságjogokért korábban tüntetést is szervezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé, ahol az követelték a kormánytól, hogy a gyerekek kiemelése helyett biztosítson érdemi lakhatási támogatást azoknak a szegény családoknak, amelyek képtelenek piaci árú albérletet kivenni. A tüntetésen Erzsébet is felszólalt, megosztotta tapasztalatait a hazai gyermekvédelmi rendszerről.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top