Hiszen a férfi a család alfája és omegája, aki egész nap azért robotol, hogy nekünk jó legyen, hogy mindenünk meglegyen, és egyébként is, eltartja a családot. És ez így is van, tényleg ezt teszi, ahogy teszi ezt a feleség is. Persze lehet, hogy ő nem keres annyit, mint apa, az is lehet, hogy igen, vagy éppen többet, de tutira nem azért jár a munkahelyére, hogy elüsse az időt, és utána biztosan nem hajt fel egy pofa sört a haverokkal sem, mert igyekszik haza a gyerekekhez – főz, mos, tereget, mosogat, leckét ír, kiszellőztet, vasal, uzsonnát készít, programokat tart fejben és csekkeket fizet be, és egyéb hasonló nyalánkságokkal múlatja az idejét. Puszta élvezetből teszi mindezt, különben unatkozna. Hazajönne a szerencsétlen, és nem lenne mit csinálnia: körmöt lakkozna vagy olvasgatna, és ettől baromi szarul érezné magát.
Egyszer azért kipróbálnám, milyen lehet egy ilyen nap… Vagy ha fordítva történnének a dolgok, és otthon várná az ő “kipihent” ura, aki elé tenné a vacsorát, miközben csillogóra sikálná a lakást és bedobná a mosnivalót a gépbe. Eközben a fáradt feleség azt kérdezné: “mit csináltál egész nap, drágám?”
Persze ez pusztán egy abszurd és utópisztikus élethelyzet. És nyilván sok férfi értékeli mindazt, amit a párja csinál, és igyekszik segíteni. De valahogy engem eddig nem ilyen álompasikkal hozott össze a sors.
A nők sokkal többet dolgoznak, mint a pasik, vagy nem?
Ebben a témában egyébként tudományos kutatások is kimondták már, hogy a nők többet dolgoznak, tehát ez nem egy tévhit, hanem egzakt tény.
Nem kell, hogy többgyerekes anyuka legyél ahhoz, hogy a munkahelyi munkád után vagy mellett még otthon is lehúzz legalább egy műszakot, hétvégén esetleg többet is.
Gyerekekkel azonban biztos, hogy amint belépsz a lakásba, ismét munkába állsz, szerencsés esetben még van időd átöltözni, mielőtt belekezdesz a teendőkbe. De miért nem veszik észre egyes férfiak, egyes férjek azt, hogy a nők igenis baromi sokat dolgoznak? Vagy miért nem értékelik? És ad abszurdum még segíthetnének is, bár sokunknak már az is elég lenne, ha észrevennék…
Mondjuk Szilvinek legalább az a mázlija, hogy az otthoni ténykedést észreveszik, sőt értékelik is, ellenben az igazi munkáját, amiért fizetést kap, nem veszik figyelembe.
“A távmunkának szuper előnye, hogy otthonról dolgozhatok. A hátránya meg az, hogy a család úgy érzékeli, ki sem mozdulok a lakásból. Erre minden alkalommal rádöbbenek, amikor Peti fiam naponta mondja a magáét, vagy épp kopog a szeme az éhségtől, miközben cikket írok és a szövegre koncentrálnék. És hiába jegyzem meg, dolgozom, tégy úgy, mintha itthon sem lennék, a válasz mindenkor: »de hát itthon vagy«… ergo nem dolgozol. Életem párja is valahogy így áll a kérdéshez (szemmel és gyomorral is érzékelhető), a munka az, amikor vacsora kerül az asztalra, csillog-villog a lakás, vagy fölveheti a ropogósra vasalt holmikat. Végül is nincs okom panaszra, a házimunkás erőfeszítéseimet legalább elismerik. És hogy mellette 8 órában cikket írok? Ja, az csak a hobbim.”
Hiába, a férfimunka az valami, a nők meg egész nap dumcsiznak, fésülködnek, ruhát vásárolnak, szóval nem dolgoznak, csak lötyögnek. Bezzeg a teremtés koronái, na nekik aztán rossz soruk van! Mint például Judit pasijának:
“Nagyon kevés dolog van, ami a pasimban zavar, de az rettenetesen, hogy egy-egy munkanapot mindig a hattyú halálával – sóhajokkal, látványos kiterüléssel, panaszáradattal – zár, mintha rajta kívül senki nem dolgozna ezen a planétán – még én sem. Pedig nincs rossz dolga, heti 3 napot dolgozik, a többi szabad. Érted, SZABAD! Ha akar, délig alszik, pornót néz vagy felüléseket csinál. A heti 4 nap szabadság ellenére ő mindig látványosan megszenvedi a munkanapokat, amiket alaposan ki kell pihennie.
Néha nem bírom, és odamondom neki, hogy én két melót tolok egyszerre, heti 5 napban, napi 10 órában, de én viszem a háztartást is: mosok, porolok, porszívózok, teregetek, pakolok, ágyazok, főzök és fizetem a csekkeket… Ő mindössze a mosogatást vállalja be heti kétszer. Most, hogy ezt leírtam, megint elképesztően felment a pumpám. Elegem van, hogy szolga vagyok!”
Nem gondolom, hogy a férfiak hülyék vagy rossz emberek, és általánosítani sem akarok. Inkább sokan el vannak kényeztetve, és ebben mi, nők is hibásak vagyunk. Első körben meg a pasink anyukája, és minden fiús anyuka, tisztelet a kivételnek.
Ezúton szeretném jelezni, hogy meg kéne tanítani a gyereknek, fiúnak, lánynak egyaránt, hogy:
- A vacsora nem terem a sütőben, ahhoz be kell vásárolni és meg kell főzni. Adott esetben órákig szteppelni a konyhában, és közben még mosogatni sem árt.
- A koszos ruhából akkor lesz tiszta ruha, ha kimosod, de mielőtt a gépbe tennéd, színek szerint szétválogatod, aztán kiteregeted, utána összehajtogatod, és ha kell, még ki is vasalod. Aztán beleteszed mindenkinek a szekrényébe. Mindezt nem a mosógép, hanem anya csinálja, bár kétségtelen, hogy már nem a patakban sikáljuk fehérre a holmikat egy ideje.
- A hűtő azért üres, mert nem vásárolt be senki, és csak akkor van tele, ha valaki elment az üzletbe. Odament, megvette, hazahozta, kirakta, berakta. Ez sem két perc.
- A lakás attól tiszta, hogy kitakarítod. Porszívózol, felmosol, port törölsz, ablakot pucolsz, leszedsz, átrendezel és így tovább.
- A tiszta ágyneműt fel kell húzni, előtte pedig a szennyest le kell húzni. A kettő között van a már említett mosás. Egy négytagú családnál ez többórás projekt, ezért becsüld meg.
- A kis állatok cukik, imádni valóak, de képzeld: etetni, sétáltatni, szaratni kell őket, és az állatorvost sem árt néha felkeresni.
És ezt a listát még lehetne hosszasan folytatni, a végtelenbe és tovább. Szóval kedves nőtársaim, elrontjuk el a fiúnkat, a jövendőbeli férjeket, ha mindezt nem tanítjuk meg nekik, nemcsak elméleti, de gyakorlati szinten is. Szerintem nem árt nekik egy kis gyakorlás, mert vannak egyedülálló férfiak, akiknek nem telik cselédre. És persze ugyanígy rontjuk el a férjeinket, párjainkat is a szerelem lángoló hevében, amikor kezdetben mindent lelkesen megcsinálunk, és csak később jövünk rá, hogy nem kellett volna. Mert fáradtak leszünk, öregszünk, és egyre több és több feladat halmozódik a vállunkra az évek során.
“17 éve élünk együtt a férjemmel, de még soha nem mondta azt, hogy tök jó fej vagy, és köszi, hogy itthon mindig minden rendben van. A gyerekeknek megvan mindenük, és mindig tudnak mit enni, tisztaság van stb. Azt viszont milliószor hallottam, hogy hiábavaló dolgokkal töltöm az időmet, a takarítás helyett csinálhatnék értelmesebb dolgokat is. Meg azt is hallottam, hogy nem kell főzni, lehet hideget is enni, neki az teljesen megfelel, pedig naponta egyszer legalább belapátolja a főtt ételt, amit elé teszek.
Arról nem beszélve, hogy a gyerekek is itthon ebédelnek, szóval elsősorban miattuk főzök. Pedig dolgozom, általában több munkahelyen is, hogy legyen elég pénzünk. Az étel, amit főzök, még sosem váltott ki belőle komolyabb elragadtatást, bár kétségtelen, hogy mindig megköszöni, ugyanolyan hangon 17 éve. Vasalni sosem vasalt, talán ötször betette már ennyi év alatt a ruhát a gépbe, pontosan két alkalommal főzött kaját, és akkor porszívózik, ha nyomatékosan megkérem erre. A füvet szezonban kéthetente lenyírja a kertben, és ezzel kifújt. Ennyi az otthoni rendszeres ténykedése. Ja, bocs, a nagybevásárlásokon részt vesz, igazából a volánnál ül, az üzletben zsebre dugott kézzel flangál, majd a nehezebb szatyrokat behozza a kocsiból. Kicsit kezdem unni, hogy én viszont folyamatosan dolgozom, hétvégén, hétköznap egyaránt, otthon és a munkahelyeimen, és még csak nem is értékelik.”
Sokszor már a kérdés is elég lenne, hogy SEGÍTSEK? Jólesne, kedves férfiak, bátran tegyétek fel. És ne futamodjatok meg a feladat elől, ha kiderül, hogy éppen nem jól teregettek, sosem késő megtanulni, higgyétek el, mi is sokat gyakoroltunk, amire sikerült!
Persze sok olyan szerencsés nő is akad, akinek a férje, pasija természetesnek érzi, hogy kivegye a részét az otthoni teendőkből, de szerintem ők a kisebbség. Vagy csak rossz példákat látok magam körül? Ti mit tapasztaltok?
