Lassan online több kapcsolattal rendelkezik mindenki, mint a való életben. Bejelölnek, visszajelölöd, és ismét van egy új barátod. Egy frászt! Az nem a barátod, aki évente egyszer ír, vagy nyom egy lájkot a képedre, de ez csak az én véleményem. Az nem fog átölelni egy rossz nap után, és nem kérdezi meg, hogy miben segíthetne. Szerintem az a barát, aki ezt megteszi, és véletlenül sem online…
A nagyobbik gyerekem mindent online intéz, állandóan üzenetekkel bombáz, pedig egy lakásban élünk. Valakinek mindig csipog a telefonja otthon, és különös kényszert érzünk, hogy óránként csekkoljuk az üzenőfalunkat. Meg emailt nézzünk, meg minden egyebet. Rengeteg idő megy el fölöslegesen ilyesmire, és az utóbbi hetekben igyekszem spórolni az idővel. Rájöttem, hogy semmi problémám sincs abból, ha naponta csak egyszer pörgetem végig a falamat, tök jól megvagyok így is. És csak azoknak írok boldog szülinapot üzenetet, akiket tényleg kedvelek. Sőt, aki valóban fontos valamiért, na, akkor ne légy rest, tárcsázd fel, és mondd el neki személyesen a jókívánságokat. Hidd el, örülni fog!
Ha pedig nem dolgozol, akkor aztán nyugodtan lekattanhatsz a közösségi oldalakról. Nem kell életed minden fontos pillanatát megosztani, mindenről megkérdezni mások véleményét, posztolni időnként sületlenségeket, vagy percenként szelfizni. Az a munkaadó pedig, aki felvételi beszélgetés után csekkolja a faladat, nos, az szerintem furán választ kollégát. Mert baromira nem az vagy, akit a Facebookon lát, az tuti!
