Flóra tizenkét éves. Szülei hároméves korában váltak el. Édesanyja a volt férjétől nem messze vett lakást azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a lehető legkevésbé bonyolítsa a kapcsolattartást az apával. Pedig maga a válás rengeteg konfliktussal járt. Flóra az óvodai évek alatt hetente kétszer aludt az apjánál, legalább kétszer az apja is ment érte. Hatéves kora óta ez a szám heti három éjszakára nőtt. Ezzel a felállással a körülményekhez képest mindenki elégedett, beleértve Flórát. Az azóta eltelt idő alatt többször kérdezték őt a szülei, hogy nem bánja-e az ingázást, ő pedig minden alkalommal ugyanazt válaszolta: nem, isten őrizz, hogy kevesebb időt töltsön az apjával, vagy hogy egy egész hétig ne lássa őket. Valószínűleg nem Flóra az egyetlen, aki egyformán ragaszkodik a szüleihez, és nem ő az egyetlen gyerek, akiről egyforma szeretettel tudnak gondoskodni a szülei. Mégis, valószínűleg nem a fenti megoldás jellemző a kapcsolattartásokra, hanem a hagyományos “kéthetente egy hétvége, plusz egy hétköznap” felállás.
Az egyenlő arányú láthatás a mai napig megosztja a társadalmat, beleértve a szakembereket is. Utóbbiak közül valaki határozottan állítja, hogy a gyereknek állandóságra van szüksége, aminek alapfeltétele, hogy egyetlen otthona legyen. Mások azt hangsúlyozzák, hogy harmonikus szülő-gyerek kapcsolat esetén a válás nem jelentheti azt, hogy az egyik szülő gyakorlatilag kimarad a gyerek életéből, márpedig a “kéthetente egy hétvége” modell gyakorlatilag ezzel egyenlő.
Alternatívák ma már bőven akadnak.
Egyetlen igazi otthon, hétvégi szülőség
“Nehéz határozott szakmai véleményt megfogalmazni akár a közös szülői felügyelet mellett, akár a bázisszerű otthon kialakítása mellett, mivel mindig rengeteg szempontot kell mérlegelni – mondja Juhász Johanna, a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusa. – Elsőként azt, hogy milyen a gyerek kapcsolata a szüleivel? Milyen messze élnek egymástól a volt házastársak? Milyen a munkabeosztásuk? Milyenek a gyerek hétköznapjai? A döntést befolyásolhatja a gyerek életkora is. A mai napig él a beidegződés, mely szerint a gyereknek az anyja mellett van a helye, és csak egy helyen lehet otthon. A kiszámíthatóság fontosságát nem kétlem, de nem lehet ez az egyetlen hivatkozási alap, az egyetlen szempont a döntésben.”
A minden második hétvégére korlátozódó kapcsolattartás a szakember szerint azt a veszélyt rejti magában, hogy a szülők (gyakran tudtukon kívül) leosztják a szerepeket egymás között: az anya intézi a gyerek hétköznapjait, ezáltal felel a kötelességeiért, az apa pedig a szórakozást biztosítja, így a szülői szerepek szélsőségesen megoszlanak.
Juhász Johanna szerint a kérdést bonyolítja, hogy nincsenek a váláshoz kapcsolódó hagyományaink, hogy még mindig kevés a jó példa az alternatív gyakorlatokra. “A kapcsolattartásról szóló viták esetén gyakran érzékelem, hogy a szülők nem tudják kívül hagyni a személyes sérelmeket. Amennyiben nagy harcok vannak, fontos kinek-kinek tisztáznia saját magával, hogy miről is szólnak valójában ezek a feszültségek.”
A pszichológus nem győzi hangsúlyozni, hogy a válás utáni szabályok kialakításában kerülni kell, hogy a gyerek érdekeire hivatkozva rejtve maradjanak a szülők saját igényei, félelmei. “Előfordul, hogy egy nő folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy a gyereknek mellette van a helye, miközben ez valójában róla szól, arról a félelméről, mi lesz, ha egyedül marad hetente több napra a lakásban. Ha nem néz szembe a saját érzéseivel, nem fogja tudni figyelembe venni a gyereke saját igényeit. Mivel a viták ezen a ponton sokszor elakadnak, a megállapodásban sokat segíthet egy felkészült mediátor.”
Egy otthonban két szülő
A szakember megemlíti, hogy Németországban működik az úgynevezett Fészek-modell, ami azt jelenti, hogy válás után a gyerek marad a korábbi otthonában, és a szülők felváltva laknak vele. A szabályok között szerepel, hogy az új társuk nem alhat velük a korábbi hitvesi ágyban. “Ez állítólag egy működő koncepció, mert egyszerre biztosítja a gyereknek az állandóságot és a szülőkkel való egyenlő kapcsolattartást, nekem mégis az a véleményem, hogy – bár látszólag minden igényt kielégít – nagyon meg kell fontolni – érvel Juhász Johanna. – Az ugyanis, hogy a szülők nem kezdenek teljesen új életet, megakaszthatja a gyerek számára is a gyászt, a feldolgozás folyamatát.”
Két otthon és fifti-fifti láthatás
“A kapcsolattartásnál az a lényeg, hogy biztonságban legyen a gyerek, és szeretve érezze magát – egészíti ki a fentieket dr. Bikfalvi Réka pszichológus, a Lélekkel Alapítvány vezetője. – Ha ez mindkét szülőnél adott, akkor tapasztalataim szerint 4-5 éves kor felett semmilyen különösebb nehézséget nem jelent, ha egy gyereknek gyakorlatilag két szobája, két otthona van. A nehézséget maga az a helyzet jelenti, hogy külön kell a szeretett szülőkkel együtt lenni. Tény, hogy ez a rugalmas kapcsolattartás sok alkalmazkodást igényel mindenki részéről, de ha egyformán kötődik a gyerek mindkét szülőhöz, és ők is egyformán kötődnek hozzá, akkor ez kell, hogy jelentse a kisebb problémát. A gyerekek ráadásul mindenkinél könnyebben idomulnak a változásokhoz, feltéve, ha az új felállást higgadtan, egymással egyetértve képviselik a szülők. A válás mindenképp komoly trauma, nem feltétlenül kell ezt azzal fokozni, ha az egyik szülővel (legyen az akár az anya, akár az apa) a minimumra, két hét távlatában 2-2,5 napra korlátozódik az együtt töltött idő.”
A szakember szerint a közel azonos mértékű kapcsolattartás ráadásul azt a nagyon fontos, pozitív üzenetet hordozza a gyerek felé, hogy ő mindkét szülő számára egyformán fontos. Dr. Bikfalvi Réka elismeri, hogy mindez komoly szervezést igényel a hétköznapokon, aminek a nehézségeit részben a gyerek is megéli, de szerinte ennek a jelentősége elenyésző ahhoz képest, amit annak az örömnek a megélése jelent, hogy a gyerek mindenkivel elegendő időt tölthet.
Juhász Johanna sok mindenben egyetért vele. Legfontosabb szempontnak azt tartja, hogy megmaradjon a gyerek minőségi kapcsolata mindkét szülővel. “Ez alatt azt értem, hogy egyrészt az együtt töltött idő lehetőséget adjon arra, hogy szülő és gyerek valóban egymásra figyeljenek, közös élményekben osztozzanak, másrészt pedig a szülői szerepkörből fakadóan szabjanak bizonyos korlátokat, támasszanak elvárásokat a gyerek felé. Amennyiben a gyerek mindkét szülőjéhez egyformán ragaszkodik, érdemes lehet vállalni, hogy a napokon érdemben osztoznak. Fontos az is, hogy a szülők figyeljék, hogyan éli meg a gyerekük a változást, hogy szükség esetén tudjanak módosítani a szabályokon.”
Dubravecz Gyöngyvér mediátor hosszú évek óta foglalkozik válófélben lévő párok közötti mediálással. A gyerek idejének 50-50 százalékos megosztását nem teljesen veti el, de a személyes véleménye az, hogy ez általában a szülőkről szól. “Sokszor jönnek ezzel a szülők: igazságosak akarunk lenni, legyen a gyerek egy hétig itt, egy hétig ott, de a végén többnyire az egy biztos bázis mellett döntenek.”
Dr. Bikfalvi Réka pszichológus szerint – a gyerek személyiségétől és saját igényeitől függően – akár a fele-fele arányú modell is működhet. “Az egy hét itt, egy hét ott mintának megvan az az előnye, hogy mindkét helyen elegendő időt tölt a gyerek ahhoz, hogy le tudjon ereszteni a hétköznapokon, hogy igazán otthon tudja érezni magát.”F
Tendenciák, tapasztalatok
“Én főleg olyan párokkal találkozom, akik az évekig tartó pereskedés helyett inkább meg akarnak állapodni a gyerekekkel kapcsolatos kérdésekben, még ha ezt nem is tartják könnyű feladatnak – mondja Dubravecz Gyöngyvér mediátor. – Az eredmény legtöbbször az, hogy az anyánál marad a gyerek, amivel a férfiak általában egyetértenek, cserébe viszont a kapcsolattartásban rugalmasságot kérnek. A nők többsége egyáltalán nem ragaszkodik a minden második hétvége hagyományos modelljéhez. Ez nem azt jelenti, hogy ad hoc alakulnak a gyerek hétköznapjai, éjszakái, hanem, hogy például az egyik héten szerdán is, a másik héten kedden és csütörtökön is találkoznak az apával. Az apa hordja edzésre a gyereket, utána hazaviszi őt az anya lakásába. Netán nála alszik a gyerek, akit így másnap ő visz óvodába, iskolába.”
Gyöngyvér tapasztalatai szerint legtöbbször nem harcolnak a férfiak azért, hogy alapvetően náluk lakjanak a gyerekek, azért viszont igen, hogy a hétköznapokból is kivehessék a részüket. “Sok olyan családot ismerek, ahol lényegesen több időt tölt együtt az apa a gyerekével, mint havi két hétvége plusz heti egy hétköznap. Ha jó az apa-gyerek kapcsolat, ez mindenképpen a gyerek javát szolgálja, ártana neki a szigorú korlátozás.”
“Egyszer eljött hozzám egy pár. Még várandós volt a nő, amikor beadták a válókeresetet. A megállapodás vége az lett, hogy a gyerek csecsemőkorában az apa heti négy alkalommal ment fel hozzájuk este, ő fürdette meg a gyereket, játszott vele. Ehhez jött később a rendszeres séta, majd a gyerek kétéves kora után a rendszeres ott alvás az apa lakásában. Mindenről részletesen megállapodtak, a rendszert betartották, és ez segített kialakítani a kötődést a gyerek és a külön élő apja között.”
A szakember szerint válás esetén muszáj a gyerek érdekeire koncentrálni, ami persze egyáltalán nem könnyű. “A saját érzelmek, adott esetben a bosszú iránti vágy gyakran előtérbe kerül. Tipikus hiba a nőknél, hogy a gyereket szinte túszként kezelve – eltiltják az édesapjuktól, akadályokat gördítenek a kapcsolattartás elé. Ezzel szemben a férfiak jellemző reakciója, hogy a gyerektartást nehezen fizetik, ennek mértékét próbálják a minimumra csökkenteni. Segít, ha emlékeztetem őket, hogy attól még, mert elválnak, szülőtársak maradnak életük végéig, muszáj a gyerekük érdekében megállapodniuk, és megfogadni például azt is, hogy nem fogják egymást szidni a gyerek előtt. Ezzel ugyanis borzasztóan sokat ártanak.”
