Kezdjük a legkisebbekkel, akik most mennek elsőbe. Hogyan könnyíthetjük meg a gyereknek a suli és az ovi közötti átmenetet?
Nagyon nagy ugrás az óvoda után belépni az első osztályba, és megtanulni, megszokni azt, hogy 45 percig egy helyben kell ülni, figyelni kell, nincs szabad játék csak a szünetekben, sokszor akkor is megkötések, korlátok között. A szülők úgy segíthetnek ebben a gyerekeiknek, hogy kézzelfoghatóvá teszik számukra, hogy mi is fog történni. Nézzék meg sokszor együtt az új iskolát, akár csak úgy, ha elsétálnak mellette, és beszélgetnek róla. Például elmagyarázzák, hogy ezen túl ide jövünk majd az ovi helyett, korábban kell majd felkelni, nem ugyanazok lesznek az osztálytársaid, mint az oviban a csoporttársak, lesznek könyveid, füzeteid, a tanító néninek kell szót fogadni, aki már nagyon vár téged. Sokszor nézegessék meg együtt az új felszerelést, csináljanak kedvet a gyereknek ahhoz, hogy várja az iskolát, és ne csak az ismeretlentől féljen. Fontos, hogy konkretizálja a szülő az új helyzeteket, az új napi teendőket: pl. ezen a lépcsőn kell felmenni, ez lesz a termed, ide kell kimenni, ha pisilned kell. Ugyanezt persze a tanító néninek is meg kell tennie a gyerekekkel. Ha a gyerek tudja, és ismeri az iskolát, a működését, akkor az ismeretlentől való szorongás elmúlik. Nagyon jól lehet motiválni ezeket a gyerekeket, például azzal, hogy új barátaid lesznek, nagyon jókat fogsz játszani velük, és sok új dolgot fogsz tanulni velük együtt a tanító nénitől. Ha mindez megtörténik, akkor a gyerekek általában szívesen mennek iskolába, még akkor is, ha hiányoznak nekik a megszokott barátaik, és az óvoda megszokott rendje. Azt látom, hogy a szünetet nagyon szeretik a már iskolás gyerekek, de igazából nem tudnak annyit játszani és annyit a barátaikkal lenni, mint azt egyébként szeretnék, ezért a legtöbb gyerek várja az iskolát.
Deliága Éva gyermekpszichológus
Hogyan ismerjük fel, ha szorong egy gyerek?
A szorongás mindig egyedi módon jelentkezik, ezért a szülőnek ismernie kell a gyerekét, és meg kell tanulnia felismerni azokat a jeleket, amik erre utalnak. Például vasárnap este már elkezd félni, nem akar suliba menni, tart a következő naptól, ez pedig nem fordul elő pénteken, vagy szombaton. Sír, nem alszik jól, megváltoznak az étkezési szokásai, esetleg fáj a feje vagy a hasa. Megváltozik a gyerek normális, általában megszokott viselkedése. Ha a szülő ezt észreveszi, akkor ki kell deríteni a szorongás okát, nem szabad megelégedni azzal a válasszal, hogy utálom az iskolát. Meg kell tudnunk, hogy miért. Azért, mert korán kell kelni, vagy azért, mert egy helyben kell ülni, vagy azért, mert fél, hogy nem lett jó a házi feladat, vagy nem szereti az osztálytársait, mert túl szigorú a tanító néni… Rengeteg variáció létezik.
Mit tehetünk, ha kiderül a szorongás oka?
Sokszor az a legnagyobb baj, hogy a szülő tanácstalan, nem tudja, hogy mit tegyen. Ha kiderül az ok, akkor azt kell megpróbálni megváltoztatni. Érdemes bemenni az iskolába, és beszélni a tanító nénivel. Remélhetőleg, segítőkész lesz, és együtt könnyebben lehet orvosolni a helyzetet. Egy idő után azonban azt is mérlegelni kell, hogy vajon a megfelelő iskolába jár-e a gyerek, ha a tünetek nem múlnak el, mert ilyenkor az iskolaváltás is felmerülhet. Olyan iskolába kell járnia a gyereknek, ahol helyt tud állni, ahol meg tud felelni, ahol boldog lehet. Fontos, hogy az iskolában eltöltött idő jó hangulatban teljen, hiszen a gyerekek a nap nagy részét ott töltik.
Beszéljünk egy kicsit a kiskamaszokról, a 10-12 éves korú gyerekekről!
Ez megint az az életkor, amikor nagy váltás van, alsóból felsőbe kerül a gyerek, és ismét egy nagy váltásnak van kitéve. Természetes, hogy tart az ismeretlentől, az új tanároktól, az új tantárgyaktól, esetleg az új osztálytársaktól és a nagyobb terheléstől. Ilyenkor már nem egy tanító nénivel töltik a napjaikat, nem egy teremben vannak, több tantárgyat tanulnak, több órájuk van. Csupa új dolog, új helyzet. Hagyjunk nekik időt arra, hogy megszokják ezt, mert ők már sokkal jobban érzékelik a megnövekedett elvárásokat. Viszont már van egy iskolai rutinjuk, tudják, hogy mi hogyan zajlik, tehát a legtöbben viszonylag rövid idő alatt belejönnek, átállnak. Természetesen a tanároknak is támogatniuk kell ezt az átállást, segíteniük kell a gyerekeket, ez közös érdek. Ha a gyerek néhány hónap után is szorong, akkor megint azt tanácsolom, hogy tudjuk meg az okát, és ne féljünk időt szánni a beszélgetésre. Egy szülőnek fel kell ismernie az össze nem illést: ha a gyerek és az iskola nem jó páros együtt, akkor változtatni kell. Természetesen nem lehet havonta iskolát váltani, nem szabad átesni a ló másik oldalára sem. Reálisan fel kell mérnünk szülőként, hogy mire képes a gyerekünk, mert a szorongás fakadhat abból is, ha túl nagy elvárásokat támasztunk a gyerekkel szemben szülőként. Amikor arról panaszkodnak a szülők, hogy nem elég szorgalmas a gyerek, akkor meg kell próbálni motiválni, felkelteni az érdeklődését a tantárgyak iránt, vagy a tanulás, olvasás iránt. Ha egy gyerek túlságosan leterhelt, mert sokat sportol vagy sok különórára jár, akkor nyilván nem tud mindenből ugyanolyan jól teljesíteni, és egy idő után érdemes a szülőnek megbarátkoznia azzal a gondolattal, hogy vannak tárgyak, amik kevésbé mennek, mert nem jut ideje rá a gyereknek. Igyekezzünk otthon tompítani a jegyek jelentőségét, mert pontosan tudjuk, hogy a négyes és az ötös között csak egy hajszál különbség van, nem szabad mindig mindenből ötöst követelni. És azt is pontosan látnunk kell, hogy a jegy nem feltétlenül tükrözi a gyerek tudását, mert a dolgozat esetleg túl nehéz volt, nem is a megtanult anyagrészből írták, nem tudta, hogy dolgozatot írnak, és esetleg nem is készült a gyerek. Előfordulhat, egyszer-egyszer ilyesmit nyugodtan el lehet nézni. A legfontosabb minden esetben az, hogy szeressen suliba járni, és jó kapcsolata a legyen a tanárokkal.
Milyen tünetei vannak ebben az életkorban a szorongásnak?
Hasonlóak, mint kisebb korban, nagyon aktív jelek ezek. Nehezen megy iskolába, megváltozik a viselkedése, és ezeknek a jeleknek mindig van okuk, amit meg kell találni. Lehet, hogy az egyik tanárral van konfliktusa, amit nem tud megoldani, segítsünk neki ebben. Jó, ha az osztálytársak szüleivel is tudunk beszélni az adott tanárról, ők is el tudják mondani, hogy mit hallanak róla a saját gyereküktől, vagy milyen személyes tapasztalataik vannak róla, akár egy fogadóóráról. Ha tisztán látjuk a helyzetet, akkor érdemes erről a gyereknek is beszélni, de nagyon figyeljünk oda, hogy ne szidjuk a pedagógust, azt azonban el lehet mondani, ha egy konkrét helyzetről van szó, ha esetleg szerintünk tévedett, vagy rosszul döntött adott esetben. Érdemes ilyenkor azt is hozzátenni, hogy mindenkinek lehet rossz napja, mindenki hibázhat, és nem érdemes haragot táplálni iránta, próbáljunk tovább lépni. Ha ennyi nem elég, akkor beszélni kell az adott tanárral, és meg kell próbálni helyrehozni a kapcsolatát a gyerekkel. Ebben az életkorban egyébként olyan biológiai változáson mennek keresztül a gyerekek, ami nagyon igénybe veszi a szervezetüket, és ebben az időszakban teljesítenek a legrosszabbul. A kamaszkor hetedikben, nyolcadikban robban be a legkomolyabban a gyerekek életébe, és pont ekkor kell új iskolát választaniuk, felvételizniük, ami nagyon rossz a legtöbb gyereknek, mert pont ekkor kellene a legjobb formájukat hozniuk, de ez nem nagyon megy, bár nem szabad általánosítani, hiszen vannak kivételek. Támogatnunk kell a gyereket abban, hogy a megfelelő iskolába mehessen, segítenünk kell a sikeres felvételiben, és rengeteget biztatni. Ez nagyon fontos.
Legyünk cinkosai a gyereknek!
Mi a helyzet a középiskolásokkal? Hiszen náluk már tényleg magasan van a léc: érettségi, felvételi, továbbtanulás vagy munka…
Ők már pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit jelent az iskola, és a terhelés folyamatosan nő. Rengeteg órájuk van, félnek az érettségitől, úgy érzik, az életük múlik rajta, hogy hogyan állnak helyt ezekben az években. Ez a korosztály nyelvvizsgára, előrehozott érettségikre készül, vagy éppen kisérettségizik, hatalmas a nyomás, készülnek a felnőtt életükre. Ekkor már nagyon fontos számukra a kortárscsoport véleménye, egyre jobban kialakul a személyiségük, van véleményük, és nagyon komoly az igazságérzetük. Ekkorra már el kell jutniuk oda, hogy egyedül tanuljanak, hogy az iskola ne a szülő, hanem a gyerek feladata legyen. Egyre önállóbbak, és ezt érdemes táplálni, dicsérni, hiszen kezdenek felnőni. Sokszor nehéz szülőként helyt állni ebben az életkorban, hiszen már elég nagyok ahhoz, hogy bizonyos dolgokról egyedül döntsenek, de fontos, hogy a szülő tanácsát is meghallgassák. Igyekezzünk továbbra is megőrizni a jó és közvetlen viszonyt a gyerekkel, és örüljünk annak, hogy önállósodik. Sok helyzetben érdemes a szülőnek cinkosságot vállalnia a gyerekkel, ahogy Vekerdy tanár úr mondja, például konfliktushelyzetben inkább árnyaljuk a helyzetet, és csillapítsuk a konfliktust, és a jó és közvetlen kommunikáció felé terelgessük a gyereket. Nagyon fontos, hogy a kamaszok nevelését nem kamaszkorban kell elkezdeni, akkor már hinnünk és bíznunk kell abban, hogy a gyerek jól dönt. Ha úgy érezzük, hogy rossz közegben van, nem megfelelő az iskola, akkor viszont onnan ki kell mozdítani, és keresni egy olyan helyet, ahol biztonságban van, és jól érzi magát. Ebben az életkorban talán a legnehezebb a váltás, hiszen a biztos rosszhoz is ragaszkodnak, de nem szabad hagyni, hogy egy rossz helyzetbe, rossz iskolába beleragadjon a gyerek.
Mit tapasztal, mik a legjellemzőbb konfliktushelyzetek ebben az életszakaszban az iskolában?
Nem tekintenek partnerként a gyerekre a pedagógusok, és olyan autoriter módon nevelnek, amit nem viselnek el a gyerekek. Ebben az életszakaszban a partneri viszony a helyes hozzáállás, ez motivációt ad a gyereknek, míg a lekezelő, megalázó bánásmódra a lehető legrosszabbul reagál. Egy biztos érzelmi és partneri viszonyban a gyerek szárnyakat kap és jól teljesít, ez lenne az ideális. És otthon is ezt a demokráciát kell megteremteni, hiszen egy csomó dologról már neki kell döntenie. Persze, ebben sem szabad általánosítani, de mondok néhány példát: van olyan 16 éves, aki szereti és igényli, ha kikészítik a ruháját, de a legtöbb már egyedül vásárolja ezeket az anyukája nélkül. Vegyük észre az igényeit, és alkalmazkodjunk ehhez, szülőként is változnunk kell. Támogatnunk kell a gyereket egy csomó mindenben, de meg kell mondanunk azt is, ha rossz irányba megy. Ehhez egy nagyon erős szülő-gyerek viszony kell, ami a szereteten alapul. És nem szabad elkeseredni a viták miatt, mert azok elkerülhetetlenek.
