Kata tíz éve testi-lelki jó barátnőm, akivel megannyi hullámvölgyet és ennél is több magaslatot bejártunk már. Segítsége nélkül soha nem diplomázom le, soha nem tanulom meg a nemet mondás képességét, nem merek 180 fokos fordulatot venni, nem hagyom el sok év után agresszív partnerem, nem tanulok meg főzni, és nem tapasztalom meg, milyen a szeretetnek az a formája, ami nem követel, nem vár el semmit, csak betakar, és ad. Barátságunk az egyik legféltettebb dolog az életemben, amire minden erőmmel próbálok vigyázni. Ez azonban nem mindig olyan egyszerű. Most például nagyon nehéz jó barátnőnek lenni.
A véletlen műve volt, hogy pár hónapja kiderült: Katát megcsalta a párja. Nem egyszer, nem kétszer, fél éven keresztül volt viszonya az egyik kolléganőjével, amit egy szenvedélyes e-mail-váltás leplezett le. Kata, a jóság, az őszinteség, a tiszta szív, az önzetlenség és odaadás mintaképe alól kihúzták a talajt. Nemcsak lelkileg, de fizikálisan is összeomlott, látványra pedig olyan volt, mint egy törékeny kismadár, aki nekirepült egy üvegablaknak, aminek létezéséről korábban még csak nem is tudott.
Odaköltözött hozzám a nappaliba, betegszabadságot kért, és egy hétig ki sem mozdult onnan. A redőnyt soha nem húzta fel, a takaró alá bújt, felváltva sírt és dúdolta álomba magát. Megannyi éjszakát átbeszélgettünk, közösen boncolgattuk a miértet, kerestük a válaszokat, és a lehetséges kiutat. Ismertem Katát annyira, hogy tudjam, esze, tartása és lelke újra életet lehelnek majd bele, de azt is tudtam, hogy ez időbe kerül. Amire azonban nem gondoltam egy percig sem, hogy pasija hűtlensége nemcsak Katának okozott fájdalmat, de nekem is. Ugyanazt a szívfájdalmat éltem át, mint bátyám válásakor, amikor felesége egyik pillanatról a másikra bejelentette, hogy válni akar. Ahogy a bátyám, úgy Kata sem kapott jeleket, figyelmeztetést, nem lehetett beleszólása, nem változtathatott, nem menthette meg a kapcsolatát, esélyt sem kapott rá.
Barátnőként most ugyanazt az eleven fájdalmat éltem át, mint pár éve testvérként: azt az embert bántották, akit én mindenekfelett szeretek. Ilyen helyzetekben természetesen az ember háttérbe szorítja tulajdon szenvedését, dühét, agresszióját és gyűlöletét maximum a futópályán adhatja ki, de a fájdalom ugyanúgy ott van – és jó hosszú ideig ott is marad. És mit tehet egy barát akkor, ha a legjobb barátnő úgy dönt, hogy ad még egy esélyt hűtlen szerelmének? Egy kicsit hitetlenkedik, egy kicsit émelyeg, egy kicsit vitatkozik és érvel – majd elfogadja barátnője döntését, és titkon megbékél a gondolattal, hogy szíve joga addig gyűlölni az elkövetőt, amíg az jólesik. Ilyenek a barátok, nekik is jár a gyászidő!
