A régi lakásunkhoz mindenkinek volt kulcsa, aki a házban lakott, de ez csak később derült ki. Sőt, a mostani házunkba is be tudnak jönni többen saját kulccsal, de erről én sokáig nem is tudtam. Aztán törtem a fejem, és rájöttem, hogy nekem is van idegen házhoz kulcsom. Vicces, de egy csöppet azért elgondolkodtató, igaz történetek jönnek.
„Három évig egy társasházban laktunk, ahol az a fura helyzet állt elő, hogy a hatlakásos ház összes lakója együtt kevesebben volt, mint a mi családunk. Ugyanis csak egyedülálló idősek laktak a házban, mindegyik lakásban egyvalaki, illetve volt egy idős úr, akinek két lakása is volt. Sok előnye és sok hátránya volt annak, hogy ők idősek és gyermektelenek voltak, például nagyon szívesen játszottak a gyerekeinkkel. De állandó felügyelet alatt álltunk, figyeltek mindent, kezdve attól, hogy összenyomjuk-e a vizespalackokat, mielőtt kukába dobnánk, illetve, hogy szellőztetjük-e rendszeresen a lakásunkat.
Egyszer épp egyedül voltam otthon, és békésen áztam egy kád vízben, amikor hirtelen valaki rám nyitotta az ajtót. Ott termett a fürdőszobánkban két szomszéd néni, és izgatottan figyelmeztettek, hogy nemsokára áramszünet lesz, gyorsan szárítsak hajat, nehogy megfázzak.
Köpni-nyelni sem tudtam. Mikor feltettem a kérdést, hogy hogyan jöttek be a lakásba, magától értetődően azt válaszolták, hogy kulccsal. Kértem őket, hogy fáradjanak ki, mert momentán anyaszült meztelen vagyok, de azt felelték, semmi baj, őket ez nem zavarja. Ekkor már tajtékzottam, amint elhúztak, megtörölköztem, és felöltözve elindultam begyűjteni a kulcsot. Vagyis akkor még azt hittem, hogy egyről van szó… De Margit néni megnyugtatott, miközben odaadta a lakásunk kulcsát, hogy ne aggódjak, ha bármi történik, akkor még a Lívia néni vagy a Mária néni azért be tud jönni hozzánk.
Miért is? Mindenkinek van kulcsa a lakásunkhoz? – kérdeztem döbbenten. Igen, mondta Margit néni, és neki ez teljesen rendben volt így, nem is értette a problémát.
Kiderült, hogy előttünk egy idős és nagyon beteg bácsi élt a lakásban, akit felváltva gondoztak, és láttak el a ház lakói, ezért volt mindenkinek saját kulcsa a bejárati ajtóhoz. A történet maga egyébként így, utólag vicces, de akkor és ott elég vérfagyasztó élmény volt” – meséli Kata.
A csukott ajtó, sőt a csukott fürdőszobaajtó sem tartja vissza a látogatókat olykor
„Az egyik hétvégén reggel zuhanyozás után lementem a földszintre, és majdnem infarktust kaptam, mert az apósom lent ült a nappaliban a kanapén, rajtam pedig nem volt más csak egy bugyi és egy melltartó. Szerencsére aznap nem egy szál semmiben ugrottam le a földszintre, ahogy egyébként szoktam. Így is oltári nagyot sikítottam, mikor megszólalt, mert nem számítottam rá. Nem is értettem, hogyan került a nappaliba a zárt ajtón keresztül. Gyorsan felöltöztem, és megkérdeztem, honnan van kulcsa a házunkhoz. A világ legtermészetesebb hangján közölte, hogy a fiától kapta, és gondolta, hogy ma használja. Mondtam, hogy ez tök jó, csak előtte csöngetni, kopogni vagy esetleg telefonálni nem kellene-e. Elvégre ez mégiscsak a mi házunk, és kellemetlen, ha valaki egyszer csak ott van, mindenféle szólás nélkül… Hümmögött, mondta, hogy ő azt hitte, hogy én tudom, hogy jön, mert a férjemnek mondta, hogy ma meglátogat minket. Kértem, hogy ezentúl jelezze előre, ha látogatásra készül. Egyébként a barátnőm mesélte, hogy hozzá ugyanígy jött be az apósa, akinek halaszthatatlanul fontos mondanivalója volt, épp akkor, amikor zuhanyzott. És simán bement a fürdőszobába” – mondta Anikó az NLCafénak.
„Nekem a szemközti szomszéd kapujához és bejárati ajtajához van kulcsom, egészen egyszerűen azért, mert az a ház a nagybátyámé volt. Negyven éven keresztül volt kulcsom hozzá, évekig én vittem neki főtt ételt, én ápoltam, szóval teljesen természetes volt, hogy bármikor átmehetek hozzá. Amikor meghalt, és a házát eladta a lánya, akkor az új lakó nem cserélt zárat, nekem pedig nem volt szívem kidobni a kulcsokat, vagy levenni a kulcscsomómról. Egyszerűen nem ment. Természetesen sosem használtam, pedig egyszer nagyon kapóra jött volna, amikor az új lakók a mi kukánkat vitték be a sajátjuk helyett, és hiába csengettem, senki nem nyitott kaput. Akkor megfordult a fejemben, hogy simán bemehetnék, kicserélhetném a kukákat, és így lenne a legegyszerűbb, de győzött a korrektség, és nem tettem, megvártam, amíg hazaérnek, és visszacseréltük a kukákat. Viszont a kulcsokat nem adtam vissza, és nem is szóltam, hogy nekem vannak kulcsaim a házukhoz” – árulta el Luca.
Nagyon nem mindegy, hogy kinek van kulcsa a lakásodhoz, és tudsz-e róla
„A lakásom, amiben már több mint tíz éve élek, igazi átjáróház volt. Jöttek-mentek a barátok, ki rövidebb (pár nap), ki hosszabb ideig (fél év) maradt, hogy itt álljon talpra a szakítás után, itt vészelje át a munkanélküli hónapokat, vagy találjon új albérletet magának. Aki tudott, beszállt a költségekbe, aki nem tudott, az takarított. A lényeg, hogy úgy tíz-tizenöt kulcsot biztos, hogy másoltatni kellett, amiből mindössze három van most nálam, de hogy a többi kinél lapul, arra nem tudnék pontos választ adni.
Egyik este, úgy éjfél-egy körül, már javában az elalvásnál voltam félúton, amikor elkezdett valaki a zárral matatni. Mondanom sem kell, azonnal iszonyúan megijedtem, és a legrosszabb forgatókönyvek futottak át az agyamon, és már épp ordítani akartam, amikor az ajtóban egyszer csak ott állt Timi barátnőm, és részegen magyarázott valamit, majd elment hányni. Ő egy hete költözött ki tőlem, de az alkohol hatása alatt megfeledkezett erről, és az új albérlete helyett az én lakásomba jött haza” – mesélte Judit.
A fenti történetekből világosan kiderül, hogy a legtöbben igazából nincsenek tisztában azzal, hány embernek lehet kulcsa a lakásukhoz. Ha ugyanis nem cserélsz zárat a beköltözéskor, mert semmi baja, akkor az összes volt lakónak és azoknak, akiknek ők adtak anno kulcsot, szóval egész csomó embernek lehet bejárása a lakásba. Rutinos költözők persze egészen másként csinálják: amint becuccolnak a lakásukba, rögtön zárat cserélnek, így nem fordulhat elő, hogy kéretlen látogatók érkeznek.
