Hadas Kriszta: Vagy szabályosan csinálsz mindent, vagy szégyelld magad, és süllyedj el?!

Tegnap éjszaka épp aludtál vagy forgattál?

Tegnap éjszaka egy percet sem aludtam.  Reggel hatig tartott a szülés.  Az új széria tíz kismamájából hét már szült, de a héten még egyet várunk.  De volt olyan is, hogy elindultunk hajnalban Veszprémbe, délutánra megérkezett a baba. Hazaértünk, lefeküdtünk, és két óra múlva már csöngött a telefon, hogy Budapesten is elfolyt a magzatvíz. Két gyereket „szültünk” huszonnégy órán belül…

Miért vállalkozik valaki arra, hogy egy ilyen intim pillanatban kamerák is jelen legyenek?

Az első évadban a legbátrabbak jelentkeztek, akik egyszerűen belevágtak az ismeretlenbe, és örültek neki, hogy lesz egy felvétel a gyermekük születéséről. A második szériánál még többen írtak, hiszen addigra mindenki láthatta, hogyan is néz majd ki egy ilyen történet. Most, harmadszorra, pedig sokan kifejezetten azért jelentkeznek, mert erőt adtak nekik a műsorok, és úgy érzik, most az ő sorsuk segíthet másoknak. Mások ki szeretnék beszélni, ami velük történt, egyfajta terápiás jelleggel. Van például olyan jelentkezőnk, aki bántalmazó kapcsolatból menekült. Gyűjtött magában annyi erőt, hogy lépnie kell akkor is, ha egyedülálló szülő lesz belőle – már csak a gyermekéért is. Ma pedig felszabadult, háromgyerekes anya.  De érdekes a sorsa annak a „lombikos” párnak is, amely hat évet küzdött a gyerekért, stopperral élt szexuális életet, már semmi mással nem tudott foglalkozni… és mikor végre ott a gyerek, az anya továbbra sem tudja elengedni a szorongást.

„Sokan kifejezetten azért jelentkeznek, mert erőt adtak nekik a műsorok, és úgy érzik, most az ő sorsuk segíthet másoknak.”

De lesz olyan szereplőnk is az idei sorozatban, aki huszonöt évesen a második gyerekét várja. Nagy szeretetben élnek a férjével, az első gyerekük mégis felkavarta az életüket. A fiatal lány nem tervezett módon esett teherbe az egyetem közepén, és utolérte a szülés utáni depresszió. Minden azt harsogta felé, hogy boldognak kellene lennie, ő meg egyfolytában sírt, még az öngyilkosság is megfordult a fejében. Az a szerencséje, hogy szerető, odafigyelő család vette körül. Ám a nők nagy része egyedül van hagyva az érzéseivel, és nem engedheti meg magának, hogy gyenge legyen. Ő őszintén és hitelesen tud beszélni ezekről az ellentmondásos érzelmekről, és már nem fél attól, hogy emiatt majd „köpködnek” rá.

Vagy ott van az a nő, aki negyvenévesen, három gyermek anyjaként élt egy megromlott házasságban, amikor beleszeretett valakibe. Már az első csók után mindkét fél borította az addigi kapcsolatát. Itt a fő kérdés az: van-e joga egy embernek ahhoz, hogy a boldogságát a gyerekeié elé helyezze, illetve hogy ezzel biztosan azt teszi-e. Nagyon erős stigma sújtja azokat a nőket, akik kilépnek egy gyermekes házasságból, de talán ezt is lehet máshogyan látni. Ez az asszony például hozzáment a szerelméhez, és most a hatodik gyermekét várja. Mostanra mindannyian boldogok – az előző házasságából született gyermekei is. Ő is azért jelentkezett, mert úgy gondolta, a történetük például szolgálhat. Amint látható, mindez nem csak a szülésről szól. Jobban érdekel az út, ami odáig vezet.

A felkészítő könyvekben mindez sokkal egyszerűbb. Az ember terhes lesz, terhestornára jár, jön a védőnő… Ehhez képest…

Hadas Kriszta: Rengeteg bántalmazott, szeretetéhes gyermek van. Mi velük találkozunk felnőttkorukban

…ehhez képest a valóság egy fantasztikusan érdekes kaland. A harmadik évadban járunk, de az emberek még mindig tudnak nekem újat mesélni. Ami jó, mert a klisék engem nem igazán érdekelnek, és persze magam sem voltam soha egy szabályos nő. Egy olyan országban, ahol vagy jól nézel ki, vagy nem annyira – de akkor a sárba tipornak. Vagy szabályosan csinálsz mindent, vagy szégyelld magad, és süllyedj el – az életem első harminc éve erről szólt. Csakhogy én nem tudom magam dobozokba préselni, és most már nem is akarom.

Amikor Sári megszületett, épp annyi voltam, mint ő most: huszonhárom éves.  Kilenchónapos korában visszamentem dolgozni, mert úgy éreztem, különben megbolondulok. Kaptam is folyamatosan a megjegyzéseket, hogy milyen önző vagyok, meg a kioktatást arról, hogy mi a dolga egy feleségnek. Harmincéves koromig egyfolytában szabadkoztam. Például amiatt, hogy miért megyek ösztöndíjjal Amerikába, forgatni Afganisztánba, hogy miért nem főzök… Szerintem ezek a dolgok nem zárják ki egymást. És bár a gyermekét egyedül nevelő anya lettem, Sáriból egy helyes, világlátott csaj vált. Szerencsére megadattak nekem azok a sikerélmények, amik miatt azt mondhatom, hogy megérte, és hogy nem csináltam rosszul.  Most pedig már a kisfiammal, egy nehezen megküzdött, de végre kiegyensúlyozott házasságban élve, sokkal lazábban kezelem az elvárásokat.

Annyiféle területen dolgoztál már. Ezek sorában hová helyezed a Jön a babát?

Ez érdekes, mert sokak szemében látok valami lesajnálás-félét, amikor arról beszélünk, hogy ezen dolgozom. Hogy „hja, igen, ez a babatéma…” Hogy ez nem olyan fontos, mint mondjuk az, ami a közéletben történik. Miközben az életünk legfontosabb történetei éppen ezek. És nem egyszemélyesek! Itt család születik. Ebben az apák ugyanúgy benne vannak, mint az anyák, hiszen a férfiak sorsában is fordulópont ez.

Hogyan forgattok? 

A szüléseken Kéky Kira szerkesztőtársammal ketten filmezünk egy-egy kis kézi kamerával. Rohanunk, ha kell, Miskolcra, Zalaegerszegre, bárhová. Akár hajnali háromkor. Jogosítványa ugyan egyikünknek sincs, de a korábbi sorozatban összebarátkoztunk egy édesapával, aki akár az éjszaka közepén ugrik, hogy fuvarozzon minket. Előfordult, hogy a vártnál hat héttel hamarabb jött a baba (aki egyébként kilencedik testvér volt a sorban). Még alig ismerkedtünk a családdal, még el sem kezdtünk forgatni. Na, ott mindent át kellett szerkeszteni fejben…

Ha korábban is jött egy-két újszülött, azért szerencsére mindenki megszületett, méghozzá épen, egészségesen. Voltak azért igazán kemény percek?

Hogyne. Például mikor az anya úgy várta a gyereket, hogy közben a férje meg vesére várt, és még nem lehetett tudni, mi lesz vele. De adódott olyan is, amikor komoly műtétre szorult a csecsemő. Ami jó: sikerült megmutatnunk, hogy ezeken a helyzeteken is túl lehet jutni. Komoly komplikáció egyszer fordult elő, pont tegnap. A szülés után sajnos az anya méhe összeesett, ömlött a vér, azonnali életmentő műtétre volt szükség. De az orvosok rögtön észlelték a bajt. Az anya szerencsére már viszonylag jól van.

„A korábbi sorozatban összebarátkoztunk egy édesapával, aki akár az éjszaka közepén ugrik, hogy fuvarozzon minket.”

Ha egyszer valaki „veletek” szült, mintha nem tudna, nem is akarna elszakadni tőletek. A műsor körül egész kis közösség alakult ki.

Valóban, ezek a kapcsolatok nem tűnnek el. De nemcsak a szereplők nyertek a műsorral, én is sokat kaptam tőlük azzal, hogy elfogadtak; rájuk mindig számíthatok. Zárt csoportban beszélgetünk, egyesek ott voltak egymás esküvőjén, mások együtt vállalkoznak vagy hoznak létre alapítványt.  A gyerekeiket pedig csak úgy emlegetik: a Hadas-babák.

Te most már biztosan meg tudod mondani, hogyan jó gyereket vállalni, hogyan jó szülni.

Sajnos azt látom, hogy mi, magyarok mindenben végletesek vagyunk. Mi mindent jól csinálunk, mások mindent rosszul. Sokszor utálkozunk, fröcsögünk. Ez a munka azonban engem is elfogadásra tanított, meg arra, hogy ne ítélkezzünk, hiszen sokféleképp lehetünk jók, és lehet igaza másnak is. Úgyhogy a válaszom az, hogy nincs ideális helyzet. Mindenki csinálja úgy, ahogy akarja! Ez a sorozat erről is szól.