Család

Kivezettettek egy képviselőnőt a teremből, mert magával vitte hét hónapos gyermekét

Nem ülhette végig az önkormányzati ülést hét hónapos gyermekével együtt egy japán képviselőnő, mert kivezettették a teremből. Csak gyermeke nélkül térhetett vissza.

Arra kényszerítettek egy japán politikusnőt, hogy elhagyja a tanácstermet, ahová hét hónapos csecsemőjével együtt ült be. Az elnöknek nem tetszett, hogy a nő magával hozta gyermekét is, ezért kivezettette a teremből.

Ogata Juka szerdán döntött úgy, hogy magával viszi a testületi ülésre hét hónapos gyermekét, ezzel demonstrálva azt, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a japán szülők – köztük is főleg a nők –, akik a kevés bölcsődei és óvodai férőhely miatt a karrierjüket kockáztatják a gyerekvállalással.

Juka még az ülés kezdete előtt beült a terembe, de az elnök és a titkársági személyzet odament hozzá, kérdőre vonták, majd az elnök az irodájába kísérték. Szerencsére rá tudta bízni egy barátjára a babát a képviselőnő, így ha csak egyedül is, de visszatérhetett az ülésre.

A Guradian szerint az elnök bocsánatot kért, amiért ő is elkésett egy kicsit az ülésről a közjáték miatt, míg egyes képviselők azt mondták, hogy nem ő tartozik bocsánatkéréssel.

S bár valóban nem tiltja szabály, hogy a képviselő csecsemőt hozzon magával a munkahelyére, de mivel a gyermek „látogató”, így a látogatóknak fenntartott helyen kellett volna helyet foglalnia – vélte a többi politikus.

Japánban egyre több nő szeretne dolgozni, viszont az államilag támogatott bölcsődei és óvodai férőhelyek várólistája már a harmadik éve csak nő. Tökéletes ellenpéldája ennek Ausztrália, ahol Larissa Waters képviselőnő felszólalás közben szoptatta meg csecsemőjét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top