- „Láttad, mennyire feldíszítette a házát? Nem Amerikában vagyunk, micsoda csicsa!”
- „Minek teleaggatni a lakást hatalmas csillagokkal és millió égősorral, ne arról szóljon már a karácsony, hogy versenyzünk, kinek villog fényesebben az otthona.”
- „Tóthék meg tévét és botmixert vesznek maguknak karácsonyra, ennek mi értelme van, miért nem akkor veszik, amikor szükségük van rá, így elvész az ünnep varázsa.”
- „Borzasztó, milyen sok játékot vesznek karácsonyra a gyerekeknek, aztán egy hónap múlva hozzá sem nyúlnak majd, tiszta pénzkidobás, ráadásul csak az ajándékokról szól így a karácsony szegény kölköknek.”
A sopánkodások, ítélkezések és ujjal mutogatások cunamiként áradnak így karácsony előtt, ami már csak azért is vicces, mert ezekben a mondatokban a karácsony igazi szellemét hiányolják azok, akik a szeretet nevében jól elítélnek másokat.
Nem sikerült még megfejtenem teljesen, hogy ennek mi értelme van, miért kell megmondani, másoknak mit jelentsen a karácsony.
Ha valakinek arról szól, hogy összegyűjtötte múlt karácsony óta a pénzt arra, hogy elutazzon Máltára, akkor miért ne tehetné. Ha a másiknál meg az a szokás, hogy az egész családnak egy nagy ajándékot, például egy tévét vásárolnak, akkor hajrá. Ha a harmadik szeretne elmélkedni a fenyőfa alatt, miközben kézzel kifaragja a jászolt a dióhéjban fekvő nemezelt Jézuskának, ám legyen. Minden ember más, minden embernek másról szól a karácsony. És egyikkel sincs semmi baj, amíg másoknak nem árt vele.
Márpedig miért ártana bárkinek azzal, hogy teleaggatja a házát égősorral, maximum a szomszédja reklamálhat, hogy nem tud a fényáradattól aludni éjszaka. Kinek fáj az, ha valaki elkölt csilliárd forintot a gyerekére, és elhalmozza ajándékokkal? Mi közöm hozzá, hát az ő karácsonya, ő gyereke, ő ajándéka. Miért kellene azon ítélkezni, ha a családoknak saját hagyományaik vannak, és nem bejglit, hanem mondjuk tiramisut esznek karácsonykor.
Komolyan, kinek mi köze hozzá, hogy másoknak miről szól a karácsony?
Ha akarom, hupilila karácsonyfám lesz és ha akarom, 26-án tartom a szentestét. Ha akarom, akkor nem lesz nagy zabálás karácsonykor, hanem, mondjuk, főzök paprikás csirkét. Mert éppenséggel lehet, hogy nálunk az az ünnepi eledel. Ha akarom, akkor adok a gyerekeimnek ajándékot annyit, hogy be sem fér a fa alá, ha akarom, akkor nem kapnak semmit, csak kártyákat, amiket eseményekre vagy ölelésekre válthatnak. Ha akarom, akkor kap a macska is arany kis tálkát, csak mert karácsony van. Ha akarom, kidíszítem annyi égősorral a lakásomat, hogy leolvad tőle a biztosíték. És ha akarom, nem rakok egy szál díszt sem sehova, mert nekem úgy tetszik, sőt még az adventi koszorúval sem törődöm.
Mindezt megtehetem, ahogy mindenki más is azt tesz, amit akar, mert mindenkinek a mélységes magánügye, hogy mit jelent neki a karácsony, és hogyan szeretné megünnepelni. Hagyjuk már békén egymás privát szféráját, és inkább törődjünk a saját karácsonyunkkal.
