nlc.hu
Család
Vékonyabbra photoshopoltatta a jegyespárt a fotós

Vékonyabbra photoshopoltatta a jegyespárt a fotós

Eljegyzési fotóit manipulálta meg a fotós a párnak, hogy jobban nézzenek ki rajta.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a fények összevissza állításán kívül én még sosem photoshopoltam meg egy rólam készült képet sem, pedig tudnék mit. Ezért érintett fájón, amikor a kötelező érettségiképemet megkapva egy félig idegen mosolygott vissza rám. Az arcomat beborító szeplőket még csak-csak meghagyták, de onnan lefelé kiradírozták őket. Nem értettem, hogy dönthet valaki a kinézetemről úgy, hogy nekem abba nincs beleszólásom. Honnan tudja, mi az, amin én változtatnék, és mi az, amin sosem. Tök mindegy volt neki.

Ugyanez történt most egy eljegyzését fotósorozattal megünneplő párral, akiket a képek elkészülte után a fotós önkényesen átváltoztatott. Fogta az egeret, és vékonyabbra húzta a vonalaikat a Photoshopban, mert szerinte előnyösebben néznek így ki. A menyasszony, Katie Liepold szerint ez fatshamingnek minősül, vagyis a tested miatti meggyalázásnak.

Forrás: Katie Liepold

„Legalább 12-15 kilót levett rólunk, pedig mi nem kértük erre. Nagyon fáj, mert számomra ez azt jelenti, hogy nem voltam elég jó kinézetű ahhoz, hogy úgy maradjak a fotón, ahogy a valóságban kinézek.”

Ha ez még nem lett volna elég, a fotós a Facebookra is kitette a megmanipulált fotót, megjegyzést téve a rossz világításra, amiért a párt okolta, hogy rossz helyen állt az autójuk, amely visszaverte a fényt. A menyasszony visszakérte a fotózásért kifizetett pénzt, de nem kapta meg, csak bocsánatkérést kapott.  

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top