Vilisics Ferenc biológusként érkezett Finnországba, majd gondolt egy nagyot, kézműves kolbászok készítésébe fogott, és ma már Feri’s Sausages néven, saját üzlete is van Helsinkiben. Kislánya nyolcéves, második osztályba jár, és imádja az iskolát.
„Sokat gondolkoztam már azon, mi lehet a finnek sikerének kulcsa – mondja Feri. – Az biztos, hogy nincs akkora nyomás a gyerekeken, meghagyják a gyermekkorukat, nincs stressz, az iskolák nem versenyistállók, és nagyfokú az egyenlőség. A tanárok felkészültségének, az iskolák felszereltségének ugyanolyan jónak kell lennie Helsinki belvárosában, mint egy északi faluban.”
Figyelembe veszik az egyéni adottságokat
Silvia Lindstedt egy élelmiszergyártó cég termékmenedzsereként dolgozik, finn férjével és két fiával egy farmon él a délnyugat-finnországi Perniöben. „Itt az alsó tagozatban (ami az 1-6. osztályt jelenti) kb. 250 gyerek van. Mindenki ismer mindenkit, nagyon barátságos a hangulat. Minden gyereknek, aki öt kilométernél távolabb lakik az iskolától, jár az ingyenes iskolataxi szolgáltatás, órarend szerint hozza-viszi a gyerekeket.”
Szilvi szerint a finn iskolák egyik erőssége, hogy figyelembe veszik a gyerekek egyéni adottságait. Ezt a statisztikák is megerősítik, a finn iskolákban a legkisebb a különbség a legjobb és a legrosszabb tanulók teljesítménye között. Szilviék iskolájában egy 20 fős osztályban a pedagógusnak mindig van egy segítője, így ketten jobban oda tudnak figyelni a különböző képességű diákokra.
A háromgyermekes István Helsinkiben él, és egyik gyermeke diszlexiás. Ők személyesen is megtapasztalták, milyen nagy hangsúlyt fektetnek a tanárok a felzárkóztatásra. „Azokkal a gyerekekkel, akiknek valamilyen tanulási problémájuk van, külön foglalkoznak a pedagógusok, ők több időt kapnak a dolgozatokra, és kezdetben a többiekétől eltérő, speciális feladatsor kell megoldaniuk. A tanárok különösen figyelnek arra is, hogy a diákok ezért ne közösítsék ki az adott tanulót; egy rossz megjegyzést már elbeszélgetés követ.”
Önállóságra nevelés
István szerint a finn oktatás másik erőssége az önálló gondolkodásra való nevelés. „Felső tagozatban például egy történelem dolgozatnál lehet használni a tankönyvet is. Vagyis a diákoktól nem szóról szóra ismétlést várnak el, hanem ennél többet, sokszor az adott történelmi esemény értékelését is. A fiam szerint, ha nem tanul, akkor könyvvel együtt sem tud jó dolgozatot írni. Puskázás mint fogalom nem is létezik, és értelme sem lenne.”
Kállai Veronika óvónőként végzett itthon, jelenleg a jyväskyläi egyetem mesterképzésén zeneterápiát tanul, az egyetem mellett pedig egy általános iskolában zeneterápiás foglalkozást tart alsósoknak.
„Ahogy én azt külső szemlélőként látom, a gyerekek itt sokkal hamarabb önállósodnak, sokan egyedül járnak haza, a szülők nem hozzák-viszik őket különórákra, hanem a gyerekeknek kell emlékezniük a napirendjükre, esetleg csak telefonon emlékeztetik őket arra, mikor hová kell menniük.” Ehhez persze az is kell, hogy Finnországban sokkal jobb a közbiztonság és a vezetési morál is, mint idehaza.
Az önállóságot az egyetemen is elvárják a hallgatóktól. A finn felsőoktatásban klasszikus vizsgaidőszak nincs, az osztályzatokat többnyire beadandókra vagy többórás, internetes rendszeren keresztül kitölthető vizsgákra adják, amelyek szintén javarészt kifejtendő kérdésekből állnak. „A nagy önállóságot azért meg kellett szokni – mondja Veronika. – Sokan egész más oktatási rendszerből jöttünk, és furcsa volt az, hogy például egy esszé megírásánál mennyire ránk van bízva, milyen témában és mit írunk. Eleinte elveszettnek érzi magát, aki nem ehhez a szabadsághoz és önállósághoz szokott, de bele lehet jönni.”
Sibelius és a szépírás
„A finnek nem arra helyezik a hangsúlyt, hogy a híres író mikor született, és mire gondolt a költő. A gyerekek azt tanulják meg, hogyan lehet egy problémát megoldani, közösen – mondja Vilisics Ferenc. – Hogyan dolgozzon együtt a különböző helyekről, különböző kulturális háttérrel érkezett gyerek. Hogyan dolgozzon együtt az, aki alig beszél finnül, aki svédül beszél, és aki tegnapelőtt jött Szomáliából. Azt gondolom, hogy ez sokkal hasznosabb.”
De azért a finn iskolások sem nőnek fel úgy, hogy ne tanulnának irodalmat vagy ne hallanának komolyzenét. „Nemrégiben bekapcsoltam otthon a világhírű finn zeneszerző, Sibelius egyik zeneművét – meséli Feri –, és a lányom felkiáltott: »Már megint Sibeliustól kell hallgatnom a Finnlandiát?« Kiderült, hogy az iskolában gyakran szokták hallgatni. Én nyolcéves koromban még nem nagyon ismertem komolyzenei műveket.”
Finnországban emellett vannak ún. zászlós napok, amikor minden középületre, de társasházakra is felvonják a finn zászlót. A nemzeti ünnepek mellett ilyen nap a legnagyobb finn tudósok, írók, zeneszerzők születésnapja is, amikor az iskolákban is megemlékeznek az adott személyről. Feri számára egy dolog volt nagyon furcsa, mikor kislánya iskolás lett, hogy a folyóírást nem igazán tanítják meg a gyerekekkel. „A helyesírásra igen, de a szépírásra nem fektetnek nagy hangsúlyt. A gyerekek hol nyomtatott, hol írott betűket írnak, de nem kötik össze azokat. Ez magyar szemmel elég szörnyű. Sok finn szülő azért megtanítja a gyerekét otthon folyóírással írni. Mi is megtanítottuk a lányunkat.”
A cél, hogy meg tudjon szólalni
A finn iskolákban a tantárgyak meglehetősen plasztikusak, az órarend nincs kőbe vésve, ha egy projekt úgy kívánja meg, simán átvariálják az órákat. Az osztálytermek inkább egy klubhelyiséghez hasonlítanak, mint hagyományos tanteremhez. A gyerekek sokat dolgoznak csoportokban, rendszeresen vannak művészeti és természettudományos projektek, és ezek részeként gyakran kell előadásokat is készíteniük. Házi feladat van, de – ahogy ezt mindegyik megszólalónk mondta – a gyerekek nincsenek túlterhelve. Szóbeli feleltetés nem jellemző, inkább témazáró dolgozatok vannak, és hatodik osztályig év végén is csak szöveges értékelés van. „Az írás, olvasás, matematika mellett a viselkedést is értékelik, például azt, hogyan tud csapatban együttműködni, segít-e a társainak vagy hogyan reagál stresszhelyzetben” – meséli Szilvia.
A matematika és az anyanyelv mellett 2. osztálytól bejönnek az idegen nyelvek, ekkor kell a szülőknek eldönteni, milyen nyelvet akarnak gyerekükkel taníttatni „Mi franciát és svédet választottunk – mondja Feri –, a lányunk angolul úgyis megtanul, mert azt otthon és a baráti társaságban is sokat hallja.”
„Sokat gondolkoztam már azon, mi lehet a finnek sikerének kulcsa – mondja Feri. – Az biztos, hogy nincs akkora nyomás a gyerekeken, meghagyják a gyermekkorukat, nincs stressz, az iskolák nem versenyistállók, és nagyfokú az egyenlőség.”
István szerint a nyelvtani szabályok sulykolása helyett a finn nyelvoktatás egy használható nyelvtudásra ösztönöz. A képzés beszédközpontú, és az a cél, hogy a gyermek meg tudjon szólalni. „A fiam tizennégy évesen Skype-on társalog holland és osztrák ismerősökkel, és egyáltalán nem zavarja, hogyha nem beszél választékosan, nincs benne az a »perfekcionizmus«, amit otthon az iskolában belénk neveltek.”
Nincs hideg, csak rosszul öltözött ember
A finn gyerekek sokat vannak kint a szabad levegőn, a természetben. Ahogy a finnek mondják, nincs hideg, csak rosszul felöltözött ember. „Már az oviban is sok időt töltenek kint, ha esik, ha fúj, és a gyerekeknek a 15 perces iskolai szünetekben is ki kell menniük az udvarra. Kivéve, ha már -10 foknál hidegebb van, akkor bent maradhatnak” – mondja Szilvi.
A természetbe is sokat járnak ki, és a környezettudatosság alapjaival már az óvodától kezdve ismerkednek. „A városi gyerekek is úgy nőnek fel, hogy vannak erdők a közelükben, hetente akár többször is kimennek – meséli Feri. – Már egészen kicsi korban megtanulják a szelektív hulladékgyűjtés alapjait, tanulnak a csillagokról, az időjárásról, a finn természetről. Én azt látom, hogy a finn ember sokkal többet tud a saját országának természetéről, mint a magyar. Biológusként és biológiatanárként volt erre valamennyi rálátásom, és azt kell mondanom, hogy egy finn ember tudja, milyen fák vannak körülötte, hogy az ott egy nyírfa, egy lucfenyő vagy egy juhar. Egy átlag magyar emberről ezt sajnos nem mondhatjuk el.”
Tanár, diák, két jó barát
A tanárok magasan képzettek, jól keresnek, az orvosok mellett a társadalom legmegbecsültebb tagjai. A tanárképzésre csak a legjobbak kerülhetnek be, általában csak a jelentkezők 10 százalékát veszik fel. A tanárok és a diákok között közvetlen a viszony, még az igazgatót is a keresztnevén szólítják. Veronika tapasztalatai szerint, a felsőoktatásban is igaz ez. „A professzorok sokszor lazábbak, a tanár-diák viszony is egészen baráti, nincs akkora hierarchikus különbség, mint otthon. Ennek ellenére mégsem lépnek át alapvető határokat, megvan a kölcsönös tisztelet.”
A gyerekek a demokráciával is már az iskolában megismerkednek, de nem csak mint egy hangzatos kifejezéssel, hanem az maga a kézzel fogható valóság. „Előfordulnak itt is konfliktusok, hogy egy-egy diákot kiközösítenek. Ilyenkor a hivatalos bejelentés után közös munkacsoport áll fel, az igazgató, a szenvedő fél, a másik fél, illetve a diákok és a pedagógusok részéről delegált kiva kaveri (klassz cimbora) részvételével, és együtt beszélik át a helyzetet – meséli István. – Vagyis nem az van, hogy a vétkest az igazgató vagy pedagógus megdorgálja az irodában, hanem előremutatóan, a konfliktust átbeszélve, annak okairól tárgyalva kezelik az eseteket.”
