nlc.hu
Család
Visszavonul Görbicz Anita, visszavonul a 13-as mez is

Visszavonul Görbicz Anita, visszavonul a 13-as mez is

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) visszavonultatta a női válogatott 13-as mezszámát, amelyben Görbicz Anita szerepelt.

Görbicz Anita visszavonul, ezért a csütörtöki, győri magyar–holland Európa-bajnoki selejtező bemelegítését minden magyar játékos „Köszönjük, Görbe!” feliratú, 13-as számú trikóban végezte. A kezdés előtt a 34 éves klasszis utánpótlás-játékosok sorfala között, a közönség ovációja mellett sétált a pályára.

Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott leszek ma

 – mondta meghatottan.

A közönség „Köszönjük, Görbe!” feliratú óriási mezzel a magyar női kézilabda-válogatottból visszavonuló Görbicz Anita búcsúztatásán a győri Audi Arénában 2018. március 22-én – MTI Fotó: Krizsán Csaba

Az MKSZ nyilvántartása szerint Görbicz 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben, és 1111 gólt szerzett. A csapatkapitány a tavaly decemberi világbajnokságon, a Franciaország elleni vesztes nyolcaddöntőt követően jelentette be, hogy többé nem szerepel a válogatottban.

A magyar női kézilabda-válogatottból visszavonuló Görbicz Anita 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben – MTI Fotó: Krizsán Csaba

A balszélsőként is bevethető irányító megköszönte mindenkinek – az edzőinek, a csapattársainak, a családjának – azt a szeretetet és segítséget, amivel elérte ezt a csodálatos karriert.

A mai napig a pályán lennék, mert nekem a címeres mez szent és sérthetetlen, és ha a csapatnak pedig szüksége van rá, akkor ott is kell lenni. Viszont a családdal eldöntöttük, hogy ez a legjobb megoldás

– magyarázta a döntés hátterét.

Görbicz a következő szezont még a pályán tölti a Győri Audi ETO KC színeiben, de elárulta, tervezgeti már a jövőjét, szeretne gyerekekkel foglalkozni, elsősorban egyéni képzést tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top