A 11 éves Rachel Manfredini 170 cm magas. A kosárpályán ez kifejezetten jól jön neki, de máskor, például az iskolában, könnyen kívülállónak érezheti magát, főleg, ha azok a sortok vagy szoknyák, amelyek a többiek számára elfogadhatóak, belőle jóval kevesebbet takarnak, ezért nem viselheti őket. Ezért sem hord ruhákat – meséli édesanyja, és ezért nem engedte múlt héten az edzője játszani.
Van ugyanis egy negyvenéves hagyomány a cottonwoodi iskolákban, amely szerint ha a csapat otthon játszik, ünneplő ruhában kell megjelenniük, és ez a lányok számára ruhát vagy szoknyát jelent.
Az első két játék alkalmával az edző szemet hunyt Rachel megjelenése fölött, a harmadik alkalommal azonban kispadra ültette. „Ha ruhában ment volna, egész nap feszeng, és rosszul érzi magát, nem tud odafigyelni, nem tud tanulni. Nagyon lerontotta volna az önbizalmát!” – mondja Kimberly Schaal, Rachel édesanyja.
Ezért Kimberly nadrágban indította el a kislányt, azonban volt nála egy levél, melyben kérték az iskola vezetőségét, hogy változtasson a szabályon. Az edzők azonban nem engedtek, sőt közölték, hogy a csapatba tartozás kiváltság, így ha Rachel nem hajlandó szoknyát venni, akkor akár ki is léphet. A kislány a kispadról azért szurkolt a csapatának, és este édesanyja az iskolaszék ülésén ismét felhozta a témát, amit a helyi ABC-tudósító meg is írt.
Kimberly szerint egyedül emiatt értékelte át a helyzetet az iskolavezetés – bár az igazgató szerint ez teljesen szükségtelen volt. Lényeg, hogy végül a szabályzatot módosították, és legközelebb senki nem tilthatja el Rachelt a kosarazástól.
Forrás: Yahoo
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels