nlc.hu
Család
Hatalmas hazugság terjed a debreceni négyes ikrekről

Hatalmas hazugság terjed a debreceni négyes ikrekről

Egy álhíreket terjesztő oldal azt állítja, a gyerekek halálos betegek. Szerencsére ebből semmi nem igaz, de a hírt rengetegen elhitték.

Annak idején többször is írtunk a a debreceni négyes ikrekről, akik 2016 novemberében jöttek a világra. Ha négyes ikrek születnek, az már önmagában hírértékkel bír, a debreceni gyerekek helyzete azonban még különlegesebb, hiszen édesapjuknak is három ikertestvére van, ráadásul a gyerekek születésénél jelen volt az az orvos is, aki az apukát és testvéreit is a világra segítette.

A négyes ikrek a napokban ismét bekerültek a hírekbe, bár ezúttal meglehetősen szomorú okokból: egy „hitelesnek tűnő” lájkvadász oldal ugyanis azt állította, hogy a babák halálos betegek. Szerencsére ebből semmi nem igaz: a szóban forgó hírportál az álhírrel mindössze ki akarta használni, hogy húsvétkor még többen kattintanak a hasonló hírekre.

Boda Beáta és férje, Boda István gyermekeikkel a kicsik első születésnapján (fotó: Czeglédi Zsolt, MTI)

A szülők a Story magazinon keresztül leplezték le a hazugságot. Állításuk szerint húsvéthétfő este vették észre, hogy valami nagy baj lehet, ugyanis egymás után kapták az együttérző üzeneteket. Hamarosan kiderült, hogy egy lájkvadász oldal – aminek direkt nem árulták el a nevét – azt írta: a másfél éves kicsiknél SMA 1-es típusú genetikailag örökletes izomsorvadást diagnosztizáltak, és a hároméves kort sem érik meg, ha nem sikerül meggyógyítani őket, ezért arra kérik az olvasókat, hogy imádkozzanak értük, és osszák meg a cikket.

A gyerekek édesanyja a Storynak elárulta, hogy azonnal ügyvédhez fordulnak. Ugyanakkor arra kérik az embereket, hogy segítsenek megállítani a rémhír terjedését.

Felháborító, ami történt. Édesanyám már részvétnyilvánítást is kapott. Egyetlen szó nem igaz ebből a hírből. Attól tartok, hogy innen egy lépés csupán, hogy valamilyen álalapítvány pénzgyűjtésbe kezdjen erre a kitalációra alapozva. Természetesen Flóra, Jázmin, Boglárka és Pistike is jól vannak, egészségesek, és örültek életük első »nyuszijának«

– nyilatkozta a lapnak az édesanya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top