Család

A héten elhagyhatják a kórházat a debreceni négyes ikrek

A család már várja az ünnepeket.
baba láb szülő csecsemű család

Ahogy arról mi is beszámoltunk, október végén négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A  gyerekek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és a terhesség 32. hetében születtek meg.

A Blikk információi szerint Anita, Anna, Panna és Ricsi már két hete elhagyhatta az intenzív osztályt. Fejenként egy kilót híztak, és a szükséges vizsgálatokon is átestek. E hét csütörtökön szüleik hazavihetik őket a kórházból.

„Várjuk az ünnepeket, de bizonyára sok szervezést igényel majd. Mindent berendeztünk otthon, a családunk már nagyon készül a találkozásra. Azt még nem tudjuk, mi vár ránk, hiszen a kórházban sem volt egyszerű kialakítani egy olyan rendszert, amiben egyik gyerekünk sem érzi magát mellőzve” – nyilatkozta a babák édesanyja, Anita a lapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top