Család

Halottnak nyilváníttatta a felesége, most bírósághoz fordul a férfi, hogy mégis él

A feleség hosszú éveken át semmit sem tudott a férjéről, így halottnak nyilváníttatta. A férfinak most bizonyítania kell, hogy tényleg él, és egyúttal beperelte a feleségét is.

Ismét a bírósághoz fordult az a 63 éves román férfi, akit korábban a bíróság halottnak nyilvánított. Constantin Reliu azt kérte a bíráktól, hogy semmisítsék meg a halottnak nyilvánításáról szóló határozatot – írja a Transindex.ro.

A tárgyalás több hónapig is eltarthat, már csak azért is, mert nagyjából két hónap van addig, míg a bírák szabadságra mennek. A férfi addig pedig hivatalosan halottnak tekinthető, pedig él.

A férfi egyúttal beperelte a feleségét is, aki korábban halottá nyilváníttatta a férjét. A férfi valójában külföldön volt 1992 óta, de a rokonaival 1999-ben beszélt utoljára.

A felesége ezért kérte a bíróságot 2013-ban, hogy mondják ki férje halálát. Ez meg is történt 2016-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top