Kifejezetten nehéz szembenézni a saját hibáinkkal, de amikor mégis megtesszük, az akár valami jobb kezdete is lehet. Mert csak azon lehet javítani, amiről tudjuk, hogy nem jól csináljuk. A házasság pedig ingoványos talaj, egészen apró hibákból dagadhat hatalmas botrány, ha nem figyelünk oda. Két nő mesélte el a saját hibáit: Mariann a válása után döbbent rá, miben volt ő a ludas, míg Kata szerencsésebb, ő még tudta korrigálni a hibáit házasságon belül.
„A férjem volt a harmadik gyerekem”
Kata az egyik legnagyobb hibájának azt érzi, hogy a kapcsolatuk elején hagyta, hogy a férje gyerekszerepben maradjon.
„Azt szokta meg, hogy az anyukája mindenben kiszolgálja, babusgatja, még a haját is anya mosta meg. Sőt az udvarlás időszakában el is hangzott a szájából, hogy mennyire hasonlítok az anyukájára. Akkor ezt hízelgőnek éreztem, mert az nagy dolog, ha ahhoz a nőhöz hasonlít, akit feltétel nélkül szeret. Aztán az évek során szépen lassan ráébredtem, hogy ha gyerekszerepben van a férjem, és én ezt támogatom, akkor megszűnik férfinak lenni a szememben.
Nem is az zavart igazán, hogy én rakom elé a kaját vagy hogy én mosom meg a haját, hanem inkább az, hogy már nem kívántam őt, mint férfit, nem éreztem azt, hogy rá tudnék támaszkodni, vagy hogy ő lenne az én erős másik felem, aki bármikor megvéd. Márpedig akármennyire is közelednek egymáshoz manapság a férfi és női szerepek, szerintem egy házasságban szükség van arra, hogy a nő fel tudjon nézni a férfira, belénk van kódolva az ösztön, hogy a családfő megvédi a családját a vadállatoktól, akik a barlang előtt ólálkodnak.
Ezt vesztettem el, és nem a férjem hibája volt, hanem az enyém, mert fenntartottam, kiszolgáltam az ő gyerekszerepét. Sok konfliktusunk lett belőle, mert amikor erre rábébredtem, elkezdtem változtatni a hozzáállásomon, ami természetesen nem tetszett neki. De szerencsére értelmes ember, akivel meg lehetett beszélni, hogy miért van szükség rá férfiként ebben a családban. Most már egész jól átformáltuk egymást, kezd helyreállni a rend.”
Képünk illusztráció! Forrás: Unsplash
„A gyerekemet a férjem elé helyeztem”
Mariann szerint az egyik koporsószög a házasságában az volt, hogy amikor gyerekük született, ő mindent alárendelt az anyaságnak, és már nem is működött feleségként.
„Amikor megszületett a kislányunk, onnan kezdve csak neki éltem, ő lett a világ közepe. Sajnos már csak a válás után ébredtem rá, hogy ezzel milyen nagy károkat okoztam a házasságomban. Feloldódtam az anyaságban, elvesztettem magam feleségként és a férjem csak egy szükséges kellékké vált számomra, akit le lehet küldeni kenyérért a boltba és aki lapátolja haza a fizetését, hogy tudjak újabb cuki ruhákat venni a lányomnak.
Teljes mértékben ignoráltam a férjemet mint férfit. Megszüntettem a szexuális életünket úgy, ahogy volt, semmi másról nem lehetett velem beszélgetni, csak a gyerekről, és nem voltam hajlandó közös programokat sem csinálni kettesben, mindenhova vittem a lányunkat is.
Egyikünk sem kezelte jól a helyzetet, mert a férjem nem tudott mit kezdeni ezzel a szituációval, hogy engem csak a gyerek érdekel, én pedig észre sem vettem, hogy ennyire figyelmen kívül hagyom a férjemet. Meg is lett az eredménye, öt év alatt annyira eltávolodtunk egymástól, hogy végül talált magának olyan nőt, akivel férj és feleség tudnak lenni.”
„Nem erőltettem meg magam, hogy hogy jól nézzek ki a férjemnek”
Kata is félretette a nőiségét egy idő után, nemcsak a gyerek, hanem a megszokás miatt is.
„Az szerintem természetes, hogy szülés után egy darabig nem arra koncentrál a nő, hogy nőies legyen, kiöltözzön vagy sminkeljen, ezt egy férfi sem rója fel a friss anyukáknak azt hiszem. Csak az volt a gond, hogy én úgy maradtam. Mondjuk ki őszintén: elhanyagoltam magam még akkor is, amikor már oda tudtam volna figyelni a külsőmre, mert nem foglalt le egy újszülött sem.
Nem izgatott, hogy szőrös a lábam, mert jó az úgy az én férjemnek, tíz éve mellettem van, minek erőltessem meg magam. Nem érdekelt, milyen a frizurám, vagy hogy néha felvegyek olyan ruhát, ami nem a régi, kinyúlt pólóm, hanem mondjuk amiben látszik, hogy nő vagyok.
Nem azt mondom, hogy azóta talpig sminkben mászkálok otthon miniszoknyában és tűsarkúban – sosem voltam ilyen, a férjem nem is szeretné –, hanem csak adok magamra, odafigyelek még akkor is, ha csak otthon vagyunk, hogy az »otthonkám« is csinos legyen, lecseréltem a fehérneműimet szebbekre, beszereztem feszülős farmert, szóval csak ilyen apróságokban változtattam, de a hatás így is nagy lett, máshogy néz rám a férjem.”
Kata és Mariann hibái nem hatalmas problémák, nem olyanok, amiken ne lehetne változtatni, ha időben felismerjük magunkban, hogy miben hibázunk. Tanuljunk a példájukból és nézzünk magunkba néha, mert az biztos nem visz előre, ha minden párkapcsolati problémáért a férfiakat hibáztatjuk.
