nlc.hu
Család
12 millióba kerülne az 5 éves Dávid látása

12 millióba kerülne az 5 éves Dávid látása

A kisfiúnak ritka szembetegsége van, már félévesen lehetett gyanakodni, hogy valami nem stimmel a kicsi szemével. Sokat dörzsölte, és mintha nem látott volna elég jól.

12 millió forintos műtét menthetné meg egy ötéves kisfiú látását. Dávid az egyik szemét már elvesztette 4 évesen egy daganat miatt, az orvosok most a másikért küzdenek. A tumor ugyanis a bal szemén is kialakult a kisfiúnak, hiába vették ki a jobb szemét – számolt be a Tények. Kezelték kemoterápiával, de nem segített semmit.

Édesanyjával nemrég volt kinn Németországban – egy orvosi csapat megvizsgálta Dávidot Essenben –, ahol biztató híreket kaptak. Az anyuka elmondása szerint a daganat kissé visszahúzódott és meszesedett is, de még nem tudják, hogy megkapják-e a támogatást a magyar államtól.

A kisfiú látása ugyanis megmenthető lenne egy kezeléssel, de egyelőre nem kapnak rá támogatást. Németországban arra jutottak, hogy protonterápiával meg tudnák gyógyítani Dávid szemét, a kezelés azonban elérhetetlen a háromgyerekes családnak: 12 millió forintba kerül, és 6 hétig kellene kint tartózkodniuk. A család azonban csak egy célra összpontosít, arra, hogy Dávid meggyógyuljon, ennyi küzdelem után már nem szeretnék itt feladni.

Az első részletet, 6 millió forintot hamarosan be kellene fizetniük, és rohamosan fogy az idő. A család az interneten szervez gyűjtést a kisfiúnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top