Család

Te mit tennél, ha a munkatársad csak téged nem hívna meg az esküvőjére?

Egy elkeseredett és dühös anyuka az interneten írta meg történetét, miután kiderült, hogy munkatársai közül csak őt nem hívta meg kolléganője az esküvőjére.

Mindig kényes kérdés, egyúttal életre szóló sértődésekhez tud vezetni, hogy kit hívnak meg és kit nem egy esküvőre. Természetesen senkitől nem várható el, hogy egész munkahelyét meginvitálja élete nagy eseményére, de ha már a pár szinte mindenkit meghív, akkor elég kényes kérdés egyetlen embert lefelejteni a listáról.

Pontosan így járt az a csalódott anyuka, aki azt hitte, hogy jóban vannak kolléganőjével, a menyasszonnyal. Azt mondták neki, hogy azért nem kapott meghívót az esküvőre, mert szűk családi körben tartják, amit a nő el is fogadott. Sőt, még ajándékkal és üdvözlőkártyával is készült kolléganőjének. Ám később kiderült, hogy közvetlen munkatársai közül rajta kívül mindenki más hivatalos volt a lagzira, illetve az egy héttel korábbi iszogatásra. Még egy Instagram-kép is készült a munkatársakról, amit a nő elkeseredésében lájkolt is, hogy legalább a menyasszony lássa, tisztában van a helyzettel.

Annyira hülyének érzem magam, hogy én még ajándékkal is készültem nekik. Nem értem, hogy miért hazudtak nekem

– írta egy fórumon. 

(Forrás: Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top