Család

Így reagált a Vas megyei lelkész, akit a saját felesége gázolt el

A nő épp csak egy pillanatra fordította el a fejét egy kereszteződésben, amikor nekiment motorral haladó férjének.

Saját felesége ütötte el nemrégiben egy 74 éves nyugalmazott lelkészt a Vas megyei Vönöckön. A férfi motorral haladt, a felesége pedig autóval követte, hogy majd a szervizből hazavigye – írja a Blikk.

A nő egy kereszteződésből fordult ki, oldalra fordította a fejét, hogy megnézze, jön-e autó. Ám a férje ekkor megállt a motorral, amit a nő nem vett észre, és elütötte. A lelkész beesett az autó alá, a tűzoltók szabadították ki. Karja, bordái és a medencecsontja sérült meg, állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Képzelhetik, mit érzek. Azóta sem értem, hogy történhetett ez meg. Mire odanéztem, már előttem volt, és nem tudtam mit tenni

– mondta a feleség.

Férje nem haragszik a feleségére, de a nő akár három év börtönt is kaphat a súlyos testi sérüléssel járó balesetért. Ha a sérülések nem maradandók, a büntetés egy évig terjedhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése