Család

Négy gyermekét három különböző iskolába kell vinnie az anyának

Nem ugyanabba az iskolába vették fel legkisebb fiát, mint ahova két nagyobb lánya jár, így négy gyerekét három különböző iskolába kell vinnie az anyának.

Sharlene Farrell azt szerette volna, ha az iskolát szeptemberben elkezdő fia ugyanoda járhatott volna Glasgowban, mint két nővére, de kérelmüket elutasították. Mivel a 38 éves anya teljes munkaidőben dolgozik, ezért komoly logisztikát jelent neki négy gyermekét három különböző iskolába vinni, majd elhozni, ráadásul autója sincs.

„Döntenem kell majd, hogy melyik gyerekem fog reggel várakozni hosszan, hogy kinyisson az iskola, és hogy délután ki fog rám várni a legtöbbet. A férjem és én is teljes munkaidőben dolgozunk, ő nagyon korán indul azonban munkába, így nem tud segíteni.”

Farrell az elutasítás után fellebbezést nyújtott be, de azt ismét elutasították. A nő most arra vár, hogy augusztus közepén, két nappal az iskola megkezdése előtt kiderüljön, van-e másik iskolában hely a fiának.

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top