Három és fél éves kisfiam imádja a meséket, naponta többször is olvasunk neki. Nemcsak a képeskönyveket szereti, hanem meglepő módon már hosszabb történeteket is simán végig tud hallgatni, például a „nagy Micimackóból” vagy Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdőjéből, én pedig közben imádok lopva rápillantani, és nézni, ahogy átkerül a mese világába. Persze egyelőre csak remélni tudom, hogy a könyvek és az olvasás tíz vagy húsz év múlva is ugyanilyen nagy szerepet játszanak majd az életében, mint most.
A mesékkel kezdődik minden
„A belső képalkotás, vagyis az olvasottak, hallottak elképzelése akkor is megtörténik, ha önállóan olvas egy gyerek, és akkor is, ha még kicsi, és felolvasnak neki” – írja Gombos Péter a digitális generáció olvasási szokásairól szóló tanulmányában. A későbbi szövegértési problémák oka a belső képalkotás gyengesége, pedig ez fejleszthető óvodáskorban, ha sokat és rendszeresen olvasnak mesét a gyerekeknek. Sok család életében azonban sajnos egyáltalán nincsenek jelen a mesék, vagy ha igen, csak a tévé képernyőjén keresztül.
„Sajnos én azt tapasztalom az óvodában, hogy nagyon kevés gyereknek mesélnek a szülei, jó, ha a tíz százalékot eléri az arány. Inkább bekapcsolják a tévét, vagy számítógépen, telefonon játszanak le mesét” – támasztja ezt alá egy alföldi faluban élő óvónő, Éva is. Marcsi ugyanakkor azt mondja, ők 9-10 éves korukig olvastak a lányaiknak, akik most mégsem szeretnek olvasni.
Vannak aztán olyan családok is, ahol olyan sikeres az olvasóvá nevelés, hogy a gyerekek már iskola előtt, saját kíváncsiságuktól hajtva önállóan tanulnak meg olvasni. Szilvi és angol férje kutatóként dolgoznak Németországban, és három gyermekük van, akik mindhárman elképesztően sokat olvasnak. A lányaik fél-egy, a fiuk két-három órát naponta.
Szerintem azért van ez így, mert mi is sokat olvasunk, nekik is és magunknak is, és stresszoldásra is ezt használjuk. Amikor kicsik voltak, sokszor meséltünk nekik fejből, ha unalmas volt az utazás, és olvastunk akkor is, ha például nem akartak öltözni. Úgyhogy szerintem most olvasnak olyankor is, ha unatkoznak vagy fáradtak, és olyankor is, ha éppen nincs más dolguk.
„Minden este olvas nekem esti mesét”
Szilvi 14 éves fia és 11 éves lánya is magától tanult meg olvasni 5-6 éves korában. Ők soha nem erőltették ezt, egyszerűen a gyerekekben volt igény és kíváncsiság a betűk világa iránt, elsős korukban már regényhosszúságú könyveket olvastak. Zsanett elsős kisfia szintén magától tanult meg olvasni, négy és fél éves korában. Ők sem erőltették, a betűket kérdezgette tőlük, majd egyszer csak arra figyeltek fel, hogy elolvasott egy utcán látható feliratot, azóta pedig meg sem áll, Bartos Erikától kezdve a focis könyvekig széles a repertoár. Ahogy anyukája fogalmaz: „Nem tud nem olvasni.”
Világot teremtenek maguknak. Részlet az Alice csodaországban című filmből. (Fotó: imdb)
Szilvi legkisebb, hétéves lánya ugyanakkor a testvéreitől eltérően az iskolában tanult meg olvasni. „Ő is ugyanannyi mesét kapott, mint a testvérei, de neki gyorsak és csapongóak a gondolatai, és az olvasás túl lassú és kötött volt számára. Sok betűt ismert már az iskola előtt, de nem volt türelme összeolvasni őket.
Egészen mostanáig csak türelmetlenül találgatta a szavakat, átugrotta a közepüket. Így nagyon lassan haladt, mert én meg folyton kijavíttattam vele mindent. Fontosnak tartottam, hogy megtanuljon odafigyelni.
De ez soha nem szegte kedvét, fél éve minden este olvas nekem esti mesét.”
Zizi, ropi és Harry Potter
Hogy a szülői minta sokat számít, azzal a szarvasi könyvtár munkatársai is egyetértenek, akik már 10 éve tartanak foglalkozásokat a legkisebbeknek és szüleiknek. Tapasztalataik szerint sajnos egyre kevesebb a gyermekolvasó, de a Törpi Kuckó nevű gyermekkönyvtári program egykori babái ma, évekkel később is szívesen járnak hozzájuk.
S hogy mik a kedvencek? A szarvasi tapasztalatok alapján az alsó tagozatos lányoknál Rachel Renée Russeltől az Egy Zizi naplója, a fiúk körében pedig Jeff Kinney-től az Egy ropi naplója. Ők úgy látják, a hozzájuk járó gyerekek körében a Harry Potter-kötetek már nem olyan népszerűek, mint évekkel ezelőtt. Ennek talán oka lehet, hogy egyes iskolákban kötelező olvasmányként írják elő az első részt, és ez rombolja valamelyest a sorozat nimbuszát.
Ami a felső tagozatot illeti, a fiúk kevésbé járnak a könyvtárba, a lányok sokkal aktívabbak. Kedvenc olvasmányaik közé tartozik például Kalapos Éva D. A. C. című sorozata, Kristina Ohlsson sorozatai, Leiner Laurától A Szent Johanna Gimi és Maros Edittől a Hűvösvölgyi suli kötetei, majd hetedik-nyolcadik osztályban a vámpíros fantasyregények is megjelennek.
Ha a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2017-es népszerűségi listáját átböngésszük, ott némiképp más a helyzet. Bár a gyerekkönyvtár kikölcsönzött könyvei között első helyen az ovisok nagy kedvence, a Thomas, a gőzmozdony áll, a tízes lista hat helyén még mindig Harry Potter-kötetek szerepelnek, ezeken kívül pedig Szabó Magda Abigélje, Marék Veronika Boribonja és a korábban már említett Egy ropi naplója fért be a legnagyobb kedvencek közé.
Az első Harry Potter-kötet több mint húsz éve jelent meg, de azóta sincs olyan irodalmi mű, amely ekkora hatást gyakorolt volna a gyerekekre és az olvasási szokásokra. A sorozat köteteiből 74 nyelven több mint 450 millió példányt adtak el világszerte, és több közülük megdöntötte a leggyorsabban fogyó könyvek rekordját. A J. K. Rowling-regények hatása azonban túlmutat a számokon, hisz a Harry Potter-sorozat nemcsak a varázslótanoncok világába kínált belépést: sok-sok gyerek általa szerette meg az olvasást is.
A digitális generáció már információkat vár az olvasástól, nem élményt
A 2015-ben az Új Pedagógiai Szemlében megjelent A netgeneráció olvasási attitűdje című tanulmány szerzői szerint az 1995 után született generációt, vagyis a digitális bennszülötteket már egészen más kulturálistermék-fogyasztás jellemzi, mint a korábbi nemzedékeket. Egykor a képzetalkotás által nyert élmények ismeretet, tudást jelentettek, ma viszont, ebben a képek uralta világban ez a fiatalok számára már kevésbé fontos. A tanulmány szerzői szerint ez a generáció már nem elsősorban az élmény-, hanem sokkal inkább az információszerzés kedvéért olvas.
A kérdőíves felmérésből kiderült, hogy a fiatalok a szabadidejüket leginkább a barátaikkal töltik, emellett pedig a zene, a számítógép és a sport kedvelt időtöltés számukra. Az olvasás csak a lista végén bukkan fel, de legalább még a plázázás előtt. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy azok között, akik egy regényt sem olvasnak el egy év alatt, kétszer akkora azoknak az aránya, akiknek nem meséltek gyerekkorukban – ez szintén alátámasztja a korai élmények fontosságát.
Fotó: Alexandra Beier/Getty Images
Sokan a netezést okolják az olvasás népszerűségének hanyatlásáért, és az tény, hogy a kamaszok – különösen az okostelefonok elterjedése óta – rengeteg időt töltenek a virtuális térben. Amíg kisebbek voltak a gyerekek, Szilvi szigorú kontroll alatt tartotta a gép előtt töltött időt, mióta nagyobbak lettek, változott a szabály. Az iskolából való hazatérés és vacsora között lehet netezni, vacsora után azonban már nem, ekkor jön el számukra és szüleik számára is a könyvek ideje, és az egész család „álomba olvassa magát”.
„A kötelezők felett rég eljárt az idő, mintha antik irodalom volna”
Mi, akik nem beleszülettünk a digitális korba, hanem felnőttként tanuljuk, és szívesen töltünk órákat egy regény társaságában, értetlenül szemléljük a fiatalabb generációkat. Nincsenek könnyű helyzetben a magyartanárok sem, akiktől – a szülőkön kívül – a leginkább várjuk, hogy megszerettessék a gyerekekkel az olvasást. A jelenlegi kötelező olvasmányokkal ez ugyanis sokak szerint nehéz.
„A kötelezők felett rég eljárt az idő, mintha antik irodalom volna. A Pál utcai fiúk még csak hagyján, az olvasható és nagyjából értik, de az Egri csillagoknak vagy A kőszívű ember fiainak hatszor is nekifuthat egy gyerek, akkor sem biztos, hogy megérti. Ez olyan nekik, mint nekem Homéroszt olvasni – mondja Klári, aki magyartanárként is dolgozott, jelenleg pedig drámapedagógiával foglalkozik Szegeden. – Legyen új kötelezőlista, vagy még inkább ajánlás, ami annyiban kötelez, hogy évente valamennyit el kell olvasni belőle.
Értem én, hogy meg kell ismerni a klasszikus irodalmat, de szemelvényeket adjunk előbb, és kínáljuk fel a választás lehetőségét! És persze kellenek lelkes magyartanárok, akik élővé teszik az irodalmat, és kíváncsivá a tanulót.
Most hiába mondod, hogy ő lesz több, ha elolvassa, mert nem érzi. Olvasóvá válni belülről fakadó igény. De nem fog menni, ha rossz az étlap, és otthon sem látja a jó példát.”
Szilviék több mint egy éve már a német oktatási rendszert is látják belülről. A gyerekek számára eddig is természetes volt, hogy két nyelven, magyarul és angolul is olvasnak, de most már németül is egyre több olvasmányélményük van, köztük kötelezők is.
„A kötelező olvasmányok terén, úgy látom, a tanár dönt. A fiammal olvastattak már 20. századi klasszikus német regényt és modern amerikait is – meséli Szilvi. – A nagyobbik lányom most kezdte a gimnáziumot, ebben az évben minden gyerek maga választhatott könyvet. Ő Miklya Luzsányi Mónika Cília árnyai című könyvét választotta, amiből a könyvbemutatóhoz pár oldalt le is fordított németre.”
Talán ez a fajta szabadság és a választás lehetősége lehetne az egyik út a fiatalok felé, és persze az, ha újra menő lenne olvasni. Ebben például nagy szerepe lehetne olyan ismert embereknek, akik életmódjukkal, választásaikkal hatással vannak másokra. Ilyen pozitív példa az amerikai színésznő, Reese Whiterspoon, akinek online olvasóklubját közel 600 ezren követik az Instagramon. De itthon is találhatunk hasonlóan elkötelezett művészeket, például Vecsei H. Miklóst, a Vígszínház fiatal színészét, aki az automatákból beszerezhető POKET zsebkönyvekkel szeretné közelebb hozni a fiatalokhoz az olvasást.
Szabados Ágnes, az RTL Klub híradósa is szeretne minél többet tenni az olvasás népszerűsítéséért. 2017 januárjában indította el a „NINCS IDŐM OLVASNI kihívást”, amelyben a résztvevők feladata, hogy havonta egy könyvet elolvassanak az Ágnes által megadott témában. Blogján személyes kedvenceiről és az általa olvasott újdonságokról is mesél, és ismert emberek is vallanak életük meghatározó könyveiről.
Borítókép: Sarah L. Voisin/The Washington Post/Getty Images
