nlc.hu
Család
Megtalálták a borsodi erdőben eltévedt családot

Megtalálták a borsodi erdőben eltévedt családot

A szülőkkel egy ötéves kisfiú és egy hároméves kislány volt, fáradtan, átfázva kerültek elő.

Hajnalban megtalálták azt a családot, amely hétfő este, kirándulás közben tűnt el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szögliget melletti erdős területen. Keresésük egész éjszaka folyt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A 34 éves apa, a 31 esztendős anya, valamint két gyermekük, egy ötéves kisfiú és egy hároméves kislány kirándulni indultak, ám a megbeszélt vacsoraidőre nem tértek vissza a szállásukra. A szállásadók azt feltételezték, hogy mivel vendégeiknek nincs helyismeretük, eltévedtek az erdőben, így bejelentést tettek a rendőrségen.

A családdal először telefonon és a közösségi hálón próbáltak kapcsolatba lépni, ám egyiken sem voltak elérhetők. Ezért rendőrök, természetvédelmi őrök és katasztrófavédelmi szakemberek alkotta kutatócsoport indult gyalogosan és járművel a nyomukba.

Az eltévedt családot végül ma hajnalban, kevéssel három óra után találták meg. Egy esőbeállóban húzták meg magukat, fáztak és elfáradtak, de épségben tértek vissza szállásukra.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top