Család

Fiát és párját is elveszítette az idős asszony

Fiát villamos gázolta el, párja pedig szívelégtelenségben halt meg nemrégiben. Az asszony egyedül maradt az ápolásra szoruló, mozgáskorlátozott lányával.

Egy idős asszony pár napja vesztette el fiát egy balesetben. A férfit egy villamos gázolta halálra Budapesten, a Fiumei úton. A férfi valahogyan a szerelvény alá esett, már nem tudták megmenteni az életét.

A 82 éves asszony azt mondta az RTL Klub Híradójának, hogy májbeteg fia éppen a kórházból ment hazafelé, még mondta is neki, hogy nagyon vigyázzon magára.

Az idős nő most egyedül maradt a mozgáskorlátozott lányával. Párja ugyanis júniusban szívelégtelenségben meghalt.

Elment pár nap alatt. Ezt elfogadom, mert az élettel jár. De azt, hogy embernek így kelljen bevégeznie, ez nagyon nehéz

– mondta az asszony könnyek között a két tragédiáról.

Anya és lánya most 120 ezer forintból él, a mozgáskorlátozott lány ráadásul 18 éves kora óta ápolásra szorul. Édesanyja azonban egyre nehezebben bírja ellátni, arra pedig nincsen pénzük, hogy ápolót fogadjanak mellé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top