Család

Kirúgták a munkahelyéről, mert várandós

„Kényelmetlenséget” okozott főnökének a nő, mert „nem jött jókor” a terhessége.

Forrás: Cafemom

Még az Egyesült Államokban sem könnyítik meg igazán a kismamák életét, sőt. A vállalatok fele nem kínál fizetett szülési szabadságot, a gyermekgondozás túlságosan drága, és sok nő kénytelen szembenézni némi diszkriminációval, ha családot alapít.

Egy várandós, washingtoni kismama esetében ez a nyílt megkülönböztetés szöveges üzenet formájában csapott le. Kameisha Denton a Facebookon posztolt írása vírusként terjedt, miután leírta benne, hogy azért rúgták ki új munkahelyéről, mert terhes.

„Általában nem posztolok ilyen személyes dolgokat, de ez megengedett?” – írta Denton, aki a KIRO-TV-nek elmondta, hogy miután még nem jelölték ki közelgő műszakjait a munkahelyén, kapcsolatba lépett a felettesével. Ekkor és előtte is közölte már a vezetőséggel, hogy négy hét szabadságra van szüksége a születendő kislánya körüli teendők elvégzéséhez. A nő azt a választ kapta erre, hogy nem éppen a legalkalmasabb idő ez a munka elkezdéséhez. 

„Sokkoltak a szavai. Egy percbe telt, míg felfogtam, hogy ez a valóság, és tényleg megtörténik.”

Denton kérdésére válaszolva, kirúgni valakit azért, mert terhes, nem megengedett. A Washington állami törvények szerint tisztességtelen eljárásnak minősül megtagadni egy terhes nő felvételét vagy előléptetését. Természetesen az incidens nagy port kavart a Facebook-kommentelők között, sokan azt tanácsolták a kismamának, hogy perelje be a céget.

Végül Jersey Mike, a vállalat tulajdonosa elmondta a KIRO-TV-nak, hogy „a kirúgásnak soha nem kellett volna megtörténnie”.

„A politikánk mindenki számára egyenlő bánásmódot jelent” – közölte, majd azt is elmondta, hogy a Dentont kirúgó munkatársa lemondott, az igazgató pedig felajánlotta a nőnek az üres posztot.

Cafemom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top