nlc.hu
Család
Lesz olyan nyugdíjas, aki idén két helyről is kaphat ajándék Erzsébet-utalványt

Lesz olyan nyugdíjas, aki idén két helyről is kaphat ajándék Erzsébet-utalványt

Várhatóan a kormány és több önkormányzat is kiosztja idén az utalványokat.

Az elmúlt hónapban a kormány bejelentette, hogy – bár hivatalos döntés még nem született róla –, a tervek szerint idén sem maradnak ajándék Erzsébet-utalvány nélkül a nyugdíjasok.

Az mfor.hu értesülései szerint így idén lehetnek olyanok, akik két helyről kaphatnak majd Erzsébet-utalványt, több helyen ugyanis várhatóan az önkormányzat is utalványokkal támogatja majd az időseket. Budakeszi önkormányzata például már közgyűlés elé terjesztette, hogy a nyugdíjasokat 3000 forint/fő, a rászoruló családokat pedig 2000 forint/család összegű utalvánnyal támogatná karácsony előtt.

Várhatóan több önkormányzat is hasonlóképp tesz majd, tavaly ugyanis többek között Hódmezővásárhely és az V. kerületi vezetés is hasonlóképp járt el. Ha pedig a kormány hivatalosan is úgy dönt, hogy idén is kiosztja a karácsonyi Erzsébet-utalványokat, akkor sokan két helyről is kapnak majd juttatást.

Fotó: Mohai Balázs, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top