Család

Nem minden nyugdíjas kapja meg a beígért prémiumot

Amíg nem jelenik meg a kormányrendelet, bizonytalan, hogy kik kapják meg a pluszpénzt és pontosan mennyit.

A korábbi hírek és nyilatkozatok szerint várhatóan 18 ezer forintos prémiumot kapnak idén a nyugdíjasok. Hivatalosan azonban csak a kormányrendelet szövegéből derül ki a pontos összeg, abban szerepel majd a számításhoz szükséges szorzószám – írja Az én pénzem.

Ráadásul a tényleges emelés függ a folyósított nyugdíj nagyságától. A teljes, 18 ezer forintos összeget csak azok kapják meg, akiknek 80 ezer forint fölötti a nyugellátása.

Akinek például csak 50 ezer forint a nyugdíja, annak a prémiuma is csupán 11 250 forint körül várható a blog számításai szerint. Vagyis a kisnyugdíjasok rosszabbul járnak.

Bizonytalan az is, hogy pontosan kik kapják meg a nyugdíjprémiumot. Az eredeti szabályozás szerint ugyanis a plusz pénz nem jár azoknak, akik ideiglenes özvegyi nyugdíjat vagy rehabilitációs járadékot kapnak.

Tavaly végül minden nyugdíjas megkapta a prémiumot, de hogy ez idén is így lesz-e, az szintén a kormányrendeletből derül majd ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése