Család

Novemberben postázzák a nyugdíjprémiumot

Az intézkedés 2,5 millió embert érint.

November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

Az Emmi szerint a nyugdíjprémiumot a bankszámlával rendelkező ügyfelek november 12-én kapják meg, a postai kifizetések pedig november 15-én kezdődnek, a posta által előre meghatározott napokon. 

Minden nyugdíjas, akinek a nyugdíja eléri a 80 ezer forintot, a maximális 18 ezer forintra számíthat, így a legnagyobb összeget kapják a 130 ezer forintos átlagnyugdíjjal rendelkezők is. A 80 ezer forint alatti nyugdíjak esetében a nyugdíjprémium összege arányosan csökken, az 50 ezer forintos nyugdíjban részesülők 11 250 forintot kapnak.

Néhány nappal ezelőtt mi is megírtuk, hogy az ellátást nemcsak az öregségi nyugdíjban részesülők, hanem azok is megkapják, akik nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosultak, így az intézkedés 2,5 millió embert érint. 

Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése