Család

Megszólalt a kerti tóba esett kisfiú édesanyja

Rejtélyes körülmények között halt meg a 2,5 éves Szabika, aki a kórházban vesztette életét, miután édesanyja kihúzta a kerti tóból.

Meghalt az a kiskunmajsai kisfiú, aki múlt hét szerdán esett az udvarukon álló kerti tóba. Édesanyja egyből észrevette, ahogy a kis Szabolcs belecsúszik a vízbe, így viszonylag hamar ki tudta húzni. „Nem kellett újraéleszteni, egy kicsit megpaskoltam a hátát, és magához tért. A mentőautóban is végig magánál volt” – mesélte az édesanya a Borsnak.

„A kórházban a doktornő kiküldte a hozzátartozókat, kivette az ölemből a picit, és erélyesen rászólt, hogy maradjon csöndben. Eleinte a folyosóról hallottam, hogy kiabál utánam, aztán már csak a rohanó orvosokra és nővérekre lettem figyelmes.”

MTI Fotó: Lakatos Péter

Szabi ekkor még jobban lett, Majsáról Szegedre szállították volna, és már a mentő is megérkezett érte, amikor valami baj történt, édesanyjának sokáig nem is szóltak róla.

„Csak a végén jött oda hozzám a doktornő, hogy közölje a legrosszabb hírt. Arról viszont semmit nem mondtak, hogy mi történt, miért halt meg a kisfiam. Annyit kérdeztek, bemennék-e hozzá. Természetesen elbúcsúztam tőle” – zokogta az anya, aki szeretné tudni, mi okozta kisfia halálát.

A mentők szerint a kisfiút helyszíni ellátás után oxigén adása mellett viszonylag stabil állapotban szállították kórházba. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top