Ez teljesen rendben is volt, pont olyan tempóban haladtak a tinik, amit én jónak találtam. Csakhogy ez nem az én szerelmem, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy szerintem mi a megfelelő tempó, az meg pláne nem, hogy meddig is szabad eljutni tizenhat évesen. Úgyhogy egyik szombat este, amikor mozi után a fiam küldött egy sms-t, hogy a barátnőjénél alszik, megpróbáltam laza maradni. Már ha lazának lehet nevezni azt, hogy azonnal felhívtam.
Megkérdeztem, hogy ez hogy jött most hirtelen? Azt válaszolta, hogy nem hirtelen, csak épp olyan jól beszélgetnek…
Biztosítékot szerettem volna arról, hogy nem kettesben lesznek otthon, hanem a lány szülei is beleegyezésüket adták. Arról persze nem tudtam meggyőzni őket, hogy felhívom a lány anyját, és beszélgetek vele, de bizonygatták, hogy otthon lesznek a szülők. Félóra múlva vissza is igazolt a kislány édesanyja, és megnyugtatott Messengeren, hogy ők adtak engedélyt az ott alvásra, mert annyira aranyosak együtt a gyerekek, olyan szerelmesek, de közben jó fejek, jól neveltek. Még azt is mondta, hogy a fiam a nappaliban alszik.
Ezt nem hittem el, én is voltam tizenhat, de kicsit megnyugodtam. Elképesztő önuralomról tettem tanúbizonyságot, és nem üzengettem az egész családnak éjszaka. Másnap ebéd előtt hazajött a fiam, és nem akart óvszerekről beszélgetni se az apjával, se velem. Állította, hogy a kanapén aludt a nappaliban, és felszólított minket, hogy nyugodjunk le. Legközelebb két hét múlva esett úgy, hogy ott aludt, és másnap, amikor hazaért, bejelentette, hogy már nem a kanapén éjszakázott, ha értjük, mire gondol. Biztosított róla, hogy tudja, hogyan készül a gyerek, okosak és teljesen felvilágosultak.
Kellett pár nap, amíg túlléptem a dolgon.
Foglakoztatott a dolog, hogy mit szólnak a kislány szülei. Mit gondolnak rólunk, hogy megengedjük a tini fiunknak, hogy egy számunkra idegen családnál aludjon. Mégis úgy éreztem, hogy az igazi problémát nem is nekünk, hanem a fiam barátnője szüleinek kell megoldani. Egyik este elkértem a másik anyuka telefonszámát, és kutyasétáltatás ürügyén felhívtam. Kicsit megijedt, szerintem azt gondolta, hogy családi találkozót szeretnék, ahol rendes emberek módjára meg is tartjuk az eljegyzést.
Részlet A fiúknak, akiket valaha szerettem című filmből – Forrás: iMDb
Semmi ilyen nem jutott eszembe, de örültem volna, ha tudja a kis pár másik felének a családja is, hogy nagyra becsülöm a nyitottságukat, stb. stb. Anyatársam szerencsére átlátott rajtam, és nagyon jól tudta, mit is akarok igazából tudni, de nyilván soha nem mernék rákérdezni. Bele is kezdett, és elmesélte, hogy úgy látták, megőrülnek egymásért a gyerekek, tombolnak bennük a hormonok, és úgy gondolták, úgyis megtörténik a dolog, sokkal jobb otthon, mint egy erdőszélen. Mesélte, hogy a férje is kínosnak találta az egészet, és másnap nem akart kimenni a konyhába, hogy ne találkozzon a gyerekekkel, de rá lett parancsolva, úgyhogy összeszedte magát, és egészen normálisan viselkedett.
Annyira boldog vagyok, hogy így történt!
Jöhettek volna hozzánk is, én is ugyanígy álltam volna a dologhoz, és nálunk is férjem lett volna a konzervatívabb fél, de bevallotta, hogy ő se tud ettől jobb helyzetet elképzelni. Azóta eltelt fél év. Majdnem minden hónapban van olyan hétvége, amikor a tinik együtt alszanak, néha nálunk is. Mára természetes lett mindnyájunknak, mint ahogy az is, hogy jobban kell figyelnünk, amikor szombat vagy vasárnap reggel kimegyünk a konyhába kávét főzni, hogy illően fel vagyunk-e öltözve, illetve kopogunk a fürdőszobánk ajtaján.
Húsz év után megosztottuk egymással a férjemmel a saját első alkalmunkat is. Egyikünknek se volt ilyen szerencséje, mint a gyerekünknek: ő egy babakocsi-tárolóban élte át az első szexet, én pedig hálózsákban a Duna-parton. Tulajdonképpen abbahagyhatnám az aggódást, hiszem évek óta folyamatosan toltam a felvilágosítást a gyereknek. Az iskolában se sunnyogták el a feladatot, foglalkoztak a témával biológiaórán, életmódórán, sőt osztályfőnökin is. Hívtak előadókat, néztek filmeket, beszélgettünk róla sokat. A fiam is és a barátnője is szerető családban nőtt fel, ahol a bizalom érték. Kicsit olyan, mintha vak sötétbe engedném ugrani a gyerekem, de nincs más út, muszáj megbíznom benne.
Úgyhogy meg is győztem magunkat, hogy elképesztően menő és laza szülők vagyunk, és a fiam igazán büszke lehet ránk! Azóta se rettegek hangosan a túl korai nagymamaságtól, csak néha hasít belém az aggodalom, amit sikerül elhessegetnem magamtól, mielőtt bekopognék a fiam szobájába. Érdekes, hogy amikor velem történt mindez, mennyivel egyértelműbbnek tűnt az egész, milyen biztos voltam önmagamban, és mennyire felnőttnek éreztem magam. Nyilván, mint a fiam most.
