Család

„Egy felnőtt szerelem észjáték is” – Hogyan lehet jól elválni?

Dóra fél éve, egy másik beszélgetés alkalmával említette, hogy regényt írt, amelyet a válása inspirált. Alig vártam, hogy olvashassam, nagyon kíváncsi voltam, és nem okozott csalódást. Izgalmas és rémisztő is volt, ahogy sokszor tükröt tartott elém is. A könyv szem előtt volt, a férjem rátalált, aztán annyit mondott, hogy minden pasinak el kellene olvasnia.

A könyvedben Dédé naplója alapján írja le a történetet a barátnő. Te vezettél naplót a házasságod alatt vagy a válásodkor?

A házasságom alatt nem, csak miután szétköltöztünk a volt férjemmel. A pszichológusom javasolta, hogy mindennap írjak pár sort, ha mást nem, csak annyit, hogy mi lesz ebédre, vagy hogy mi történt velem aznap, hogy érzem magam, mert abból előbb-utóbb lesz egy dinamika, ami rávilágít arra, hogy is vagyok. Először fura volt, ahogy az is, hogy pontosan egy év kell ahhoz, hogy elgyászoljunk egy házasságot. És bár nálam ez a gyászfolyamat már a házasságon belül elindult, tényleg ott van az első olyan külön töltött 365 nap, ami nagyon megtépázza az embert. Mert egyszer csak az ünnepeket, az évfordulókat, amiket addig együtt ünnepeltünk, a másik nélkül kell megélnünk. A volt férjemnek tavaly volt az első olyan karácsonya, ahol nem voltak vele a gyerekek, és nagy teher volt a tudat, hogy egyedül van. Idén rajtam a sor. Fájdalmas elfogadni, hogy mostantól kétévente a december 24. nekem nem a szenteste lesz, mert nem lehet mindenki ott, akit szeretek. Viszont igyekszem figyelni, hogy a gyerekek ne érezzék meg a szomorúságomat. Az első házassági évfordulón is magamba zuhantam, akkor szerencsére a szüleimnél voltunk, így elmehettem egyedül egy nagyot sétálni, és kiadhattam az erdőben a fájdalmamat.

Pfliegel Dóra szakács, író, újságíró. Első kötete, az Ép testben 2 lélek című szakácskönyv néhány éve jelent meg, elsősorban a meddőség kezelésére kínál problémamegoldó ételeket, étkezési tanácsokat. A Feleséged története Dóra első regénye, amelyet egy magánéleti krízis, a szerző válása inspirált, és amely ugyanakkor egy kortünetet igyekszik bemutatni. A főhős, Dédé, kétgyermekes anyuka a mindent elsöprő szerelem beteljesülése után megéli annak kálváriáját és bukását. A regény az ő belső vívódásait mutatja be: szól egy kapcsolat ellaposodásáról, megcsalásról, szégyenről, bűnről, bűntudatról.

Ti ezeket tartottátok? Bevallom, számomra nem sok jelentőségük van ezeknek a megismerkedési meg házasságkötési évfordulóknak.

A mi kapcsolatunk nagy szerelem volt. Alig vártuk, hogy jöjjön egy újabb alkalom, amikor kettesben lehetünk. Szólhatunk anyámnak, végre van kimenőnk. Ha nem is volt annyi pénzünk, hogy kirúgjunk a hámból, mert hónap vége volt, azért elmentünk egy kínaiba vagy a Duna-partra egy üveg borral. És bár a férjem a hétköznapi apróságokban végig figyelmes volt, az évfordulók ünneplése az utolsó években kezdett megkopni.

Hány évig is voltatok együtt?

Tizennégy évig.

És mekkorák voltak a gyerekek, amikor különköltöztetek?

A kisebbik lányom majdnem négy, a nagyobb pedig hat.

Hogy viselik a különélést?

Mindketten úgy látjuk, jól vannak, és ez a legfontosabb, ez az a dolog, ami még közös missziónk, hogy ők ebben a lehető legkevesebbet sérüljenek. A volt férjemmel közel lakunk egymáshoz, pár száz méterre. És bár van egy rendszere, hogy mikor kinél vannak a lányok, rugalmasan kezeljük a keretek között a „leosztást”. Sokszor van, hogy valamit nálam hagynak, ilyenkor este, ha épp jó nekik, átviszem. Van, hogy be is megyek, iszunk egy kávét, ad pár könyvet, hogy mit olvassak, vagy megmutatja, mit vett a lányoknak. Szóval jó a kapcsolatunk. És ha valaki a gyerekek jelenlétében valami rosszat mondana rólam, akkor azt leállítja. Megvédjük egymást, soha nem mondunk sem egymásról, sem egymás párjairól rosszat a lányok előtt. Nagyon igyekszünk megóvni őket.

Fotó: Senger Nikolett

Ehhez azért kell tudatosság, ritkán hall az ember ilyen jó együttműködésről elvált szülők között.

Azt mondta a gyerekem tanítója, hogy ő még ilyet nem látott. A lányom nagyon természetesen beszél arról, hogy már nem élnek együtt a szülei, akik egyébként jóban vannak. Olyan egyetértésben igyekszünk nevelni a gyerekeket, hogy azt hiszem, mostanra már nem lehet rajtuk észrevenni, hogy trauma érte őket. A nagyobbik lányom fogalmazta meg találóan, hogyan élnek most a húgával. „Apánál többször kuckózunk be, társasozunk, olvasunk, én ezt is szeretem – mesélte egyik este. – Meg azt is, hogy amikor veled vagyunk, megyünk mindenfelé, programok vannak.” Amit együtt nem tudtunk összehozni a férjemmel, mert én folyton pörögtem, menni akartam, ő meg sokkal inkább szeretett kicsit magában lenni, az most konfliktusok nélkül működik. Mindenki csinálja, ahogy jólesik neki. A gyerekek meg értékelik mindkét változatot, nem unalmas nekik. De azért azt gondolom, ez valahol tragédia is.

Igen, egy kicsit azt sugallja, hogy váljunk el, milyen jó lesz mindenkinek. Miközben nyilván csak arról szól, hogy ha már elváltunk, próbáljuk meg kihozni a legjobbat a helyzetből, lássunk pozitívan.

Bár sokszor megveregetem a vállamat, hogy lám, milyen jól csináljuk, de az igazság az, hogy szerintem egy gyerek életében folyamatos hiányérzetet okoz, hogy többet nincs olyan, hogy együtt a család. Sokszor beszélgetünk erről a szintén váló barátnőimmel. Akik miatt persze a férjeiktől megkaptam, hogy ledobtam egy bombát, „válóvírust” terjesztek. Tény, hogy egy éven belül három nő is kilépett a házasságából. A férjek okként pedig annyit hoznak fel, hogy a nők egyszerűen megbolondultak. Szerintem, amíg egy pasi ennyit tud mondani, és nem gondolja végig a saját részét és felelősségét az ügyben, addig nem fog tudni továbblépni a saját dolgaiban, nem fogja tudni levonni a tanulságokat. Pedig mindkét félnek vállalnia kéne a saját részét, a felelősséget a kapcsolatért. Látom a feleségeken, hogy felszabadulnak, el tudnak járni olyan helyekre, ahová korábban csak vágytak, hiszen a válással le van osztva fixen apunak is a gyerek. Látom kivirulni őket. Miközben ez is a házasság tragédiája, hogy az embereknek nincs idejük magukra, ezt  meg kéne oldani azon belül. Nálunk szerencsére nem volt ilyen, én sosem éreztem magam bezárva. Arról is rengeteg elvált anyuka beszámol, hogy a gyerekek sokkal intenzívebb időtöltést élnek meg az apjukkal, mert az apák „önállósodnak” ilyenkor, ők is kitalálnak programot, ebédet főznek, megoldják a hétköznapi apró-cseprő dolgokat is.

Dóra és a könyvbemutatón felolvasó színésznő, Kovács Patrícia, valamint Tollár Mónika dramaturg már a Feleséged története színpadi adaptációján dolgozik. Dédé monológját Kovács Patrícia előadásában tervezik bemutatni.

Azt hiszem, sokan hajlamosak vagyunk belecsúszni a mártírszerepbe. Lehet sajnáltatni magunkat, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk.

Én is belecsúsztam, persze. Vártam, hogy a másik kitalálja, mit akarok. De a férfiak többsége nem olyan, és nem azért, mert bunkó. Persze így el is veszíti a dolog a romantikáját, ugye, hiszen „ha a pasim rám figyelne, kitalálná”. Okosan levezetjük magunkban, aztán siránkozunk, bosszankodunk. Pedig nem várhatjuk el, hogy a fejünkbe lássanak. Én voltam tökös csaj is, szuperanyu, aki szarik mindenre, keményen helytáll, mindent megcsinál, csak aztán a végén bele is hal. És persze a férjét hibáztatja. Pedig ezekben a krízisekben is benne van mindkét fél felelőssége.

Tarján Zsófi, Pfliegel Dóra és Kovács Patrícia

Ezt a sok tudást, tapasztalatot, feltételezem, kamatoztatod az új kapcsolatodban.

Az elválás folyamatában levezettem magamban mindent, hogyan viselkedtem, hogyan reagáltam, mit miért csináltam, mi a túlélési technikám, mi az, ami a személyiségemből adódik. Most van egy új, az én jó nagy batyummal terhelt kapcsolatom. A házasságomat gyakorlatilag mellette gyászoltam el, és ez egyikünknek sem tett jót. Túl hamar ugrottam bele, és ennek meg is lett a böjtje. A páromnak azzal is együtt kell élnie, hogy soha semmiben nem lesz az első: nem lesz az első férjem, nem lesz közös első gyerekünk. És nem lesz olyan, hogy csak mi vagyunk, mert nekem ott van a két lányom, akik, amikor nincsenek velem, akkor is ott vannak a szívemben. Ezzel nem lehet mit csinálni. Viszont valóban sokkal tudatosabban tudok benne lenni a kapcsolatban: jobban figyelek, már tudom, mit szeretnék, és kicsit jobban rálátok egy kapcsolat működésére. Ezért sokkal hamarabb leülünk megbeszélni a problémákat, nem kerüljük a konfliktusokat, így többször is zördülünk össze. Nekem nem fér bele, hogy száz évig csiszolódjunk, így igyekszem mindent ott és akkor orvosolni. Megkérdezni, elmondani, közösen megoldást találni. És igyekszem türelmesen kivárni, hogy a párom a saját ritmusában reagáljon, akkor indítsa el a dolgokat, amikor megérett rá. Fontos, hogy ne cseszegessük egymást, vagy legalábbis ne annak érezze a másik.

Hú, ez nagyon nehéz. Megbeszélünk valamit, aztán várok én, várok, de előbb-utóbb szólok, mert nem tudom, hogy elfelejtette vagy nem is gondolta komolyan, amit ígért.

Én is nagyon cseszegetős és számonkérő voltam (khm, néha még ma is), de rossz, mert beleragadsz ebbe a szerepbe, nem leszel szerethető saját magadnak sem. Plusz ez teljesen szülői szerep, és erre a párod max. gyerekpozícióból tud reagálni. Tehát dacolva, sértődve, amivel nem lehet problémát megoldani. Amúgy meg elmondhatod, hogy mi zavar, miben változzon, de külső kérésre csak rövid ideig tud változtatni valaki. Ha belülről nem érik meg rá, hogy az őt is zavarja, akkor nem történik meg a változás. Amúgy meg nem érdemes arra várni, hogy a másik változzon, mert a te elvárásodra úgysem fog. Ha hatok rá, meghozom a kedvét, akkor sokkal inkább esélyes, hogy megcsinál valamit. Ilyen például a sport. Én négy hete csinálom, remélem, egyszer csak ő is nekiáll, így nem lehet ürügy, hogy azért nem mozgok, mert te sem. Tehát te változol, és reméled, hogy ettől ő is kedvet kap.

Nagy párkapcsolati tudós lettél!

Inkább azt mondanám, most lettem gondolkodó ember, most lett magammal kapcsolatom. Ennek az a negatív hatása, hogy inkább cinikus vagyok, mint romantikus. A házasságomban jó ideig  egy finom burok volt körülöttem, amit nem nézegettem, mert az volt a vallásom, hogy ez így jó. És sokáig jó is volt. Másodjára inkább mindent megteszek, igyekszem résen lenni, elébe menni a problémáknak. És ez így egy sokkal felnőttebb kapcsolat, mert tudatosan szembenézünk azzal, hogy amikor elmúlik a nonstop szerelemérzés, és nem tudunk folyamatosan csillogó szemmel nézni egymásra, mit kezdünk a kapcsolattal. És rájöttem, hogy nagyon is sok szépsége van annak a fajta intimitásnak, amit akkor tudsz kialakítani valakivel, amikor már a hétköznapi gondokat próbáljátok együtt megoldani. Olyan, mint egy izgalmas társasjáték, ami néha visszaküld a startmezőre, de van, hogy tudok egész köröket csinálni, és olyankor nagyon a helyemen érzem magam.

Pfliegel Dóra és kislánya

Hogy dőlt el a válás? Te mondtad ki? Vagy feldobtál egy érmét, ahogy Dorogi N. javasolja a könyvben a húgának?

Egy pszichológus adta a tippet egy másik szituban. Amúgy a gyerekeknél szoktam alkalmazni. Amikor nem tudják eldönteni, ott akarnak-e aludni a mamánál, vagy sem. Segítség, de végül mégis te döntesz, mert szurkolsz, hogy fej vagy írás legyen, azaz, amire valójában vágysz. A válást én mondtam ki. Azért, mert éreztem, hogy egy belső erő pörget kifelé rohadt nagy erővel ebből az egészből. Persze előtte történtek dolgok, volt eltávolodás, másfelé nyitás. Az egyik legnehezebb része, hogy ésszel tudod, hogy az lenne a helyes, hogy megpróbálj mindent, hogy megmentsd. Tudod, hogy az lenne a dolgod, hogy visszamenj. És még az is lehet, hogy megmenthető lett volna. De valahol a mélyedben érzed, hogy már nem vagy igaz benne, hiteledet vesztetted.

A könyv végén Dédé is így érzi: nem a házasságra, hanem saját magára mondott nemet. Arra, akivé vált.

Ő is szerepeket játszott, nem tudott önazonos lenni. Akkor ébredt öntudatra, amikor belenézett a szakadékba. Amikor hagyta, hogy elsodorja az ár. Nietzschének van az a mondata, hogy ha belenézel a szakadékba, az visszanéz beléd.  Ez benne a veszélyes. Ott a mámorító mélység, húz lefelé egy ismeretlen erő, ami pont emiatt izgalmas, de a végén csak széttoccsansz. Mert amitől szárnyalsz, végül az az erő ugyanolyan mélységbe tud lehúzni. Persze ezzel nem számolunk előre. A könyv főhőse, Dédé is hamar ráébred, hogy a szeretői viszonyt sosem lehet tisztán szerelemként megélni. És hogy miért működik? Mert csak egy szerepben vagy benne, és felelősségmentesen. Nem kell anyaként, feleségként felelősséget vállalnod, csak lepedőakrobataként vagy jelen. Ugyanakkor olyan töltetet ad, mint a drog.

Kérdés, hogy merünk-e beszélni a saját vágyainkról, mielőtt még a szakadék szélére állnánk.

Igen, és kérdés, hogy ha megláttad a saját sötét énedet, harcolsz-e vele, vagy inkább összekacsintotok? Vagy mindkettő? Hogy tudod kordában tartani? Elnyomod? El kell egyáltalán nyomnod? Beszélgetni kellene ezekről is, tudatosan. De mit várunk akkor, ha a legtöbb párkapcsolat csak az egymás mellett élésről szól? Vettél kenyeret? Befizetted a számlát? Vagyis inkább kivel fogsz beszélgetni? Barátnőkkel, akik ilyen-olyan tanácsokat adnak, vagy pszichológusokkal, akik közül sem fog tudni mindegyik segíteni. Az ember legtöbbször magára marad a kérdéseivel.

Ti megbeszélitek a vágyaitokat?

Most sokkal jobban résen vagyok, sokkal hamarabb beszélgetek kérdésekről, amelyekről korábban azt éreztem, hogy méltatlan a kapcsolatomhoz, pedig foglalkoztatott, csak szégyelltem, és nem mertem megbántani vele a másikat. Annyi minden más van körülöttünk! Balgaság azt gondolni, hogy két ember egy életen át érdekes tud maradni egymás számára. Elkerülhetetlen, hogy néha az emberben valami megmoccanjon. Azt gondolom, akkor kell ezekről beszélgetni, amikor ezt megérezzük. Ki kell mondani egymásnak az érzéseinket, a vágyainkat, mielőtt még megtörténne az, ami után már sokkal rosszabb. A megcsalásból is vissza lehet jönni, de az rengeteg sérüléssel jár. Okosabb, ha időben teszünk az ellaposodott kapcsolat felrázásáért. Egy felnőtt szerelem észjáték is. Nagyon tetszett a Nyitva című film, ami szintén erről szól: minden párkapcsolatban előfordul, hogy valaki kikacsint. Unalmas lesz a másik, és te magad is az ő tükrében. Aztán jön egy ismeretlen, feltüzel, érzed, hogy élsz. És hogy mit kezdesz ezzel? Egy igazi kapcsolatban a megoldás kettőtök kezében van. Veszélyes és kockázatos kilépni a komfortzónánkból, de az is, ha nem beszéltek, és hagyjátok kihűlni az egészet.

Pfliegel Dóra

A kapcsolat elején még csak-csak érzed, hogy nő vagy, de ahogy az embernek gyerekei születnek, és egy csomó más új helyzet áll elő, a legkevésbé a szexuális szerepünk tud érvényesülni.

Szerintem sok nő akkor lép ki a házasságból, amikor visszamegy dolgozni. Felveszed a szép ruhát, és megtapasztalod, hogy végre csak magad miatt vagy érdekes. Nem azért, mert a Pistike anyukája vagy, aki a legszebb ajtódíszt készíti az oviban, vagy mert a Béla feleségeként a legjobb sajtmártást csinálod. Nem viszonyrendszerekben vagy valaki, hanem magad miatt. Érdeklik a főnöködet a gondolataid, a kollégádat a javaslatod. Ez megrészegíti a nőket. Hosszú évek absztinenciája után kapsz egy féldecit az egyik kedvenc töményedből. Olyan mámort érzel, amiért saját jogodon szeretve vagy, olyan felkorbácsolt érzelmi állapotba kerülsz, hogy vibrálsz, és ezt leveszik a pasik. Kérdés, hogy abban, hogy ezeket az energiákat jól tudd leföldelni a házasságodban, mi lehet a férjek szerepe?

Én azt látom, hogy a legtöbben még attól is ódzkodnak, hogy megkérjék a nagymamát, vigyázzon fél napra a gyerekre.  E nélkül is lelkiismeret-furdalása van a legtöbb anyának.

Pedig tök jól lehet töltekezni. Még akkor is meg kellene csinálni, hogy lepasszoljuk pár órára a gyerekeket, ha nincs különösebb program. Nekem nagy ajándék volt, és ezt az anyaságtól kaptam, amikor rájöttem, hogy értékelni tudom a szabad perceket. Előtte szétunatkoztam az életemet. Most meg élvezem az egyedüllétet. Utána meg újult erővel dobom be magam a legózásba a lányokkal.

Másfél éve váltál, elvileg letelt a gyászév. Kiheverted már a törést?

A váláskor már előrébb voltam a gyászfolyamatban, mint a férjem, mégis  sokkal hektikusabban dolgoztam fel, mint ő. Én már korábban végigcsináltam a nagy mélységet, aztán belekerültem egy szerelembe, fent és lent is voltam, szárnyaltam és gyászoltam. Most már egyre ritkábban jönnek a völgyek. Talán havonta egyszer.

„Szerintem a lányok a szívük mélyén mindig azt szeretnék, hogy mi újra együtt legyünk.”

És mit csinálsz ilyenkor?

Felhívom anyukámat sírva. Ő meg megpróbál megnyugtatni, hogy valamiért ezt a döntést hoztam. Elbizonytalanodom, bűntudatom van a lányok miatt, hiszen másfél éve már havonta tíz napig engem, húsz napig meg az apjukat kénytelenek nélkülözni. Cserébe viszont igyekszem úgy élni, hogy ne bánjam meg folyton, hogy jól tudjam magam érezni, önmagammal békében legyek. Sokkal felelősségteljesebben vagyok anya: a rájuk szánt időt sokkal intenzívebben igyekszem megtölteni. És azt gondolom, ezzel a volt férjem is így van. De szerintem a lányok a szívük mélyén mindig azt szeretnék, hogy mi újra együtt legyünk. Persze imádják a nevelőszüleiket, de amikor szempillát tartok valamelyiküknek, hogy kívánjanak, szerintem tízből legalább ötször az a kívánság, hogy megint egy család legyünk. És ez így természetes. Majd ha párt választanak, derül ki, mit adtam át ezzel az egésszel. Félelmetes, hogy az egész életünk megítélése attól függ, hogyan tartjuk a fénybe a kaleidoszkópot. Mert taníthattam azt is, hogy merj felállni és kilépni, egy új kapcsolatban pedig már okosabban benne lenni. De a lányaim gondolhatják majd egyszer úgy is, hogy az anyjuk nem volt elég kitartó, és nem tett meg mindent azért, hogy együtt maradjon a család. Attól függ, éppen merre mozdulnak majd a kaleidoszkóp kristályai.

Talán tényleg az számít, hogy mennyire tudsz önazonos maradni. Te mint Dóra. Mert a kapcsolatban ott van a másik fél is, aki olyan, amilyen. Ha a gyerekek a kölcsönös tiszteletet látják, talán nem lehet nagy baj.

Ha ezt tudtam mutatni, akkor már boldog vagyok. Nekem mindig fontos volt, hogy azt lássák, nő és férfi egyenrangú. Múltkor énekeltem a gyerekeknek Zelk Zoltántól az Este jó, este jó-t. A nagyobbik kiakadt már az elején, hogy ha az apa mosdik, anya főz, akkor az hogyan folytatódhat úgy, hogy együtt lenni jó. Örültem, hogy megérezte az egyenlőtlenséget. Mi ezért váltogatva énekeljük. Néha az eredetit, néha pedig az anya mosdik, apa főz verziót. És közben megbecsülöm, hogy egy jó ideje végre sikerült az új egységben megteremteni az Este mégis jó-t. Elolvadok attól, ahogy a párom kiveszi a ruhákat a szárítógépből, és összehajtogatja a kislányok pólóit, sokszor bekeveri az én felsőimet a nyolcéveseméhez, ilyenkor mosolygok, mint a tejbetök. Vagy ahogy a lányom tízóraiját összekészíti az iskolába, meg átnézi vele a házi feladatot. Ezek vagy például az uzsonnásdobozba csomagolt szendvics felér egy szerelmi vallomással.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése