Család

9 év után kapta vissza a jegygyűrűt, amit véletlenül lehúzott a vécén

Ezt nevezik karácsonyi csodának!

Egy amerikai nő csodával határos módon visszakapta elveszett jegygyűrűjét, amelyet több mint 9 évvel ezelőtt takarítás közben véletlenül lehúzott a vécén.

Éppen takarítottam, és biztos voltam benne, hogy lehúztam a vécén. Egy kicsit nagy volt rám, mert télen egy kicsit összemennek az ujjaim. Annyira rosszul éreztem magam miatta. Szomorú voltam és szégyelltem magam

– mondta a gyűrű tulajdonosa, Paula Stanton.

Paula a 20. házassági évfordulójukon kapta a gyémánttal díszített aranygyűrűt férjétől, Michaeltől. Bár a férfi nem fogta fel tragikusan a dolgot, és később egy másik gyűrűvel is meglepte a feleségét, Paula nem tudta kiverni a fejéből az esetet.

Hat évvel később megkérdezte a férje egyik ismerősét, Ted Gogolt, aki a vízműveknél dolgozott, hogy szerinte mennyi esélye lehet rá, hogy egyszer megtalálják a gyűrűt. Gogol azt mondta, szinte semennyi, de azért “nyitva fogja tartani a szemét”.

Újabb három év telt el, mire a múlt hónapban bekövetkezett a csoda: Gogol éppen karbantartási munkát végzett mintegy 120 méterre Stantonék házától, amikor az egyik csőben meglátott valami fényeset. Mint kiderült, egy gyűrű volt, közelebbről megvizsgálva pedig észrevette, hogy Stantonék monogramjai voltak belevésve.

Senki sem hitte el. Mindenkit sokkolt. Megöleltem Gogolt, és sírni kezdtem. Felhívtam a gyerekeimet, mindenkinek elmeséltem. Nagyon nehéz éve volt a családomnak, úgyhogy még hihetetlenebb ez az egész

– idézi Paulát a Yahoo. A nő azt mondta Gogolnak, ez az ő karácsonyi csodája.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése