Önbíráskodás miatt vádat emeltek egy 16 éves nő ellen, aki élettársával nagymamájára támadt a családi pótlék megszerzéséért – derült ki a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség közleményéből.
A kiskorú nőnek a nagymamája volt a gyámja, ezért a nő gyermeke után járó családi pótlék és egyéb járandóságok felvételére és kezelésére is csak ő volt jogosult.
A nagymama és unokája, annak élettársa és gyermeke közös háztartásban éltek Mezőcsáton. 2014 augusztusában komoly összetűzésre került sor: a nő kiabálva követelte a nagymamától a gyermeke után járó családi pótlékot, az élettársa pedig azzal fenyegette, hogy ha nem adja oda a pénzt, akkor „kutya világ lesz”.
Az esti órákban újra veszekedni kezdtek, a nő és élettársa pedig ismét közölte a nagymamával, hogy a pénz nekik jár a gyermekük miatt. A veszekedés közben a nő megragadta a nagyanyja táskáját, és teljes erőből próbálta lerángatni a válláról, mivel azt gondolta, hogy abban lehet a pénz. Eközben az élettársa végig biztatta őt, majd felváltva kiabáltak egymásnak, hogy „húzzad lefelé, törd el a kezét is, ha nem adja!”.
A nagymama végül a házuk előtt 13 000 forintot adott nekik, ők azonban ezt kevesellték, ezért az élettárs még egyszer erősen megragadta a kezét.
Az ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben közérdekű munkát indítványozott. Az élettársával szembeni büntetőeljárást elkülönítették.