Kedves szomszéd!
Amikor tavaly karácsonykor bedobtál egy emberes méretű követ egy család ablakán, mert szerinted hangosan ünnepeltek, elgondolkodtam, hogy mégis mi motiválhat ilyen felfoghatatlan dologra egy embert. Aztán rájöttem: te azt hiszed, hogy az egész ház a tiéd, mindenki más csak megtűrt és zavaró tényező benne.
Téged zavar, ha a szomszédok lehúzzák a vécét, zavar, ha valaki megmozdul a saját lakásában, zavar, ha este főz vacsorát, zavar, ha fúr – még akkor is, ha a szabályoknak megfelelően teszi –, zavar, ha lélegzik a fölötted lakó, és porszívóznak alattad.
Pedig valójában a házban lakók igazán csendesen élnek, nincs egyetlen részeges, kiabálós, bántalmazó házaspár sem, és zongorát sem püföl senki éjnek évadján. Vannak gyerekek, persze, akik délután négyig, nyolcig élni merészelnek, olykor talán még egy legódarabka is leesik a földre a kezükből, de ők is elcsendesednek este nyolckor, ami még bőven a 22 órás csendrendelet előtt van. Igazán szabálykövető kis közösség ez, amiben a lakók tisztelik a házirendet, nem huzigálják indokolatlanul a bútorokat, és ha szexelnek, becsukják az ablakot, hogy ne hallgassa a nyögéseket az egész környék.
Mégis, valahogy neked annyira éles a hallásod – vagy gyenge az idegrendszered –, hogy szerinted az összes lakó őrült hangos, és mit képzel magáról, hogy létezik a saját lakásában.
A panaszaid egészen odáig terjednek, hogy az öregúr a harmadikon miért sörözik este, te hallod, ahogy csörömpöl az üvegekkel, és az a kisgyerek is hogy gondolja, hogy éjjel kimegy vécére, csurgat, és még le is húzza maga után. Mindent hallasz, és nem bírsz élni így, mert annyira hangos a ház.
Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash
Képzeld, a társasházak már csak ilyenek, emberek élnek bennük. Ezek az emberek pedig szoktak enni, inni, főzni, vécére járni, gyereket nevelni, zuhanyozni, olykor felfúrnak a falra egy polcot, és ha kedvük tartja, megisznak egy sört este. Benne van a nevében: társas ez a ház. Azaz nem egyedül laksz itt, hanem szomszédokkal.
Pont annyi jogod van ebben a házban, mint mindenki másnak. Sajnálom, de te sem vagy több, mint a többiek. Nincs több szavazati jogod, nem te vagy az igazgató, aki intőket osztogathat, és főleg nem vagy rendfenntartó szerv, hogy megmondd, mások hogyan ünnepeljék a karácsonyt.
Tudod, az a baj, hogy egyszerűen agyban nem éred fel a közösség fogalmát. Lakóközösség él egy házban, amihez bizony tolerancia kell. Én tolerálom, hogy a felettem lakó bever egy szöget, ő pedig tolerálja, hogy a fölötte lakó gyerek néha visít. Így körbetoleráljuk egymást.
Ha valaki megszegi a házirendet, és éjfélkor kezd el ugrálni fapapucsban, akkor természetesen szólunk neki. Kulturáltan, nem anyázva, hanem úgy, ahogy az értelmes, felnőtt emberek szokták. És akkor jó eséllyel abbahagyja. Ha mégsem, akkor lehet hivatalos úton segítséget kérni a szabálytalanul zajongók ellen. Ilyen nagyon egyszerű. De az biztos, hogy az ablaktörés nincs benne az együttélés szabályaiban. Az sincs benne, hogy kiállsz az erkélyedre, és válogatás nélkül szidod ordítva mindenkinek a felmenőit, mert lecsöpögött valakitől a viráglocsolás után a víz.
Friss hír: nem kell kitépni a szívét, kivájni a szemét, rákkal megátkozni senkit ahhoz, hogy együtt tudjunk élni egy házban.
Nem a szomszédokkal, hanem veled van a baj, a legjobb lenne, ha felkeresnél egy jó pszichológust, mert ennyi őrjöngéstől előbb-utóbb agyvérzést kapsz. Vagy esetleg költözz ki a puszta közepére, bár ott meg nyilván a madarakat zaklatnád, hogy miért csivitelnek olyan hangosan. Élni és élni hagyni: nagyon egyszerű szabály, ajánlom figyelmedbe, mindenkinek könnyebb lenne az élete, ha megtanulnád.
