Család

Nevelőszülőségből él a falu fele a Borsod megyei Halmajon

A Borsod megyei Halmajon a „fél falu” nevelőszülőségből él, a polgármester szerint ki lehetne tenni a megtelt táblát, mert már nem tudnak több gyereket elhelyezni a település óvodáiban és iskoláiban.

Érdekes riport olvasható a HVG karácsonyi dupla számában a kelet-magyarországi Halmajról, ahol 48 nevelőszülői családban 143 gyermek nevelkedik. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen a kilencvenes évek elején jelentek meg az első nevelőszülők, úgy tűnik, a jó példa ragadós volt. A falu polgármestere, Tóth József azt kérte a falubéliektől, hogy többen ne vállaljanak nevelőszülői munkát, mert annyi a nevelőszülő és náluk az állami gondoskodásban élő gyermek, hogy nincs elég hely az óvodában, iskolában.

„Én is nevelőszülőknél nőttem fel” – mondja könnyeivel küszködve az egyik halmaji fiatalasszony, aki egy éve nevel – két sajátja mellett – családból kiemelt három gyereket. Ő épp egy éve, a rokonai példáját követve vágott bele a nevelőszülőségbe. Azt mondja, vissza szeretné adni azt, amit ő is kapott. Van, aki azok után lett nevelőszülő, hogy a sajátjai megnőttek, kirepültek. Ez az asszony most olyan gyereket is nevel, aki egyenesen a kórházból került hozzá.

„A kétéves csöppséget egyébként rendszeresen látogatja az amúgy még mindig csak 18 éves, állami gondozásban felnőtt édesanyja” – teszi hozzá.

„A kórházban megkérdezik a védőnőt, hogy megvannak-e a megfelelő körülmények a csecsemő hazaadásához, és ha ő nemet mond, nem is engedik haza a babát, hanem rögtön állami gondoskodásba veszik és kihelyezik” – magyarázta a HVG-nek az egyik nevelőszülői tanácsadó, hogyan kerülhetnek már újszülöttek is nevelőszülőkhöz a megyében egyébként még működő csecsemőotthon helyett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top