nlc.hu
Család
Először kapott ajándékot az aluljáróban zenélő férfi

Először kapott ajándékot az aluljáróban zenélő férfi

Vannak emberek, akiknek a karácsony mindössze annyit jelent, hogy aznap talán kicsivel több pénz hull a kalapba. Endre Budapesten élő utcazenész. Idén is egyedül karácsonyozik. A mélyszegénységben élő férfihez mégis eljöttek az angyalok, csak épp jótevő emberek formájában. Az Északi Támpont Egyesület munkatársai ugyanis készítettek róla egy filmet, két nő pedig közben összedobott egy kisebb összeget, amiből teljesülhetett az álma, hogy vehessen végre egy új gitárt.

Napi háromezer forint. Ennyit lehet a fővárosban ma összeszedni, ha valaki utcazenész, legalábbis Endre ennyit szokott. Csak azért nem lett hajléktalan mostanra, mert „az Örsön” megkeresett összeg épp elég egy szerénynek is alig nevezhető szállásra. (A férfi legfeljebb húrokra és ételre költ még.) Nyolc éve jött Budapestre, akkor halt meg az édesanyja, aki Endre számára maga volt a világmindenség. Azóta kint ül napközben az Örs vezér téri aluljáróban és azt csinálja, amihez ért: gitározik az embereknek. Kint ül karácsonykor is, hátha ilyenkor összejön kicsivel több pénz. A régi gitár azonban az idők során meglehetősen elhasználódott, így nemrég veszélybe került Endre jelenlegi munkája. 

(Endre – forrás: Északi Támpont Egyesület)

Története év végére mégis úgy alakult, mint egy kisebb tündérmese. Az Északi Támpont Egyesület munkatársai ugyanis novemberben megismerkedtek a férfival, majd megírták a bajba jutott férfi történetét egy Facebook csoportban. Két nő elolvasta, és úgy döntött, összedobja a pénzt egy új hangszerre, amire ráadásul egy hangszerbolt tulajdonosa jelentős kedvezményt adott. Endre magányát mindez valószínűleg nem enyhíti Karácsonykor, az emberekbe vetett bizalmán azonban igenis változtathat valamit a megtapasztalt jóság. Hosszú idő után ugyanis most adtak először ajándékot Endrének.

Az Északi Támpont Egyesület készített a férfiről egy kisfilmet, hogy mások is megismerhessék a hétköznapjait. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top