nlc.hu
Család
Maszkos motorosok védték meg kegyetlenkedő iskolatársaitól az autista kisfiút

Maszkos motorosok védték meg kegyetlenkedő iskolatársaitól az autista kisfiút

Alex Lacki a lehető legszebb ajándékot kapta a tizenkettedik születésnapjára: leállították a zaklatóit.
Inner City Riderz motoros banda Nagy-Britannia London autizmus bullying Alex Lacki

Egészen rendhagyó módon, egy motoros banda segítségével sikerült leszerelnie zaklató iskolatársait egy autista brit kisfiúnak – írja a Daily Star. A 12 éves Alex Lackinak persze volt némi protekciója, hiszen édesapja, a 37 éves Daniel is a csapat tagja, és ő maga volt az ötletgazda is, de ez mit sem változtat azon, hogy az akció briliánsan sikerült, főleg mivel a motorosok még csak nem is a szekálók megleckéztetésére vagy megfélemlítésére utaztak.

Mint Daniel a lapnak elmondta, Alex hosszú évek óta szenved a bullying miatt, sőt többször iskolát is váltottak már annak érdekében, hogy megszabaduljon a zaklatóktól, de a kegyetlenkedés mindenhol folytatódott. „A mostani sulijában eleinte minden jól ment, de aztán megint elkezdték szekálni a többiek: nyomoréknak nevezték, és azt mondták neki, hogy az anyja egy ribanc. Induláskor minden reggel sírt, mi pedig tehetetlenek voltunk.” 

Az apának végül a kisfiú tizenkettedik születésnapjára készülve jutott eszébe, hogy valamivel talán mégis megpróbálkozhatna. Az ötlete egyszerű volt: összebeszélt hét barátjával az Inner City Riderz nevű bandából, majd aznap délután motorra ültek, és együtt elmentek Alexért a London déli részén, Brixtonban működő Elm Court Schoolhoz. Az elképzelést teljes siker koronázta – az már a srác anyukája, Martha által forgatott videón is látható, hogy a többi diák leesett állal és irigykedve nézte végig, ahogy társuk a suli vagányává avanzsálva sisakot húz, nyeregbe ül, majd a feketébe öltözött, maszkot viselő motorosok társaságában távozik, de ami ennél is fontosabb, a szülők elmondása szerint a hatás tartósnak is bizonyult.

„Alex azóta sokkal jobban érzi magát” – nyilatkozta a Daily Starnak Daniel, megerősítve, hogy mióta felvonult társaival az iskola előtt, és díszkísérettel vitte haza a fiát a születésnapja alkalmából, a szekírozás teljesen abbamaradt„Azt mondta, ez volt élete legklasszabb születésnapja.”

Kiemelt kép: facebook.com/innercityriderz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top