Család

DNS-teszteket vett a családnak karácsonyra, a feje tetejére állt az életük

A Reddit-felhasználó egész biztosan nem így tervezte a karácsonyt, amikor megrendelte az ajándékokat.

Nyakkendőt és zoknit adni karácsonyra kínosan fantáziátlan dolog, de van azért a lónak (vagy a fának?) másik oldala is. Hogy milyen ajándékok vannak ott? Nos, a házi DNS-teszt például mindenképpen – aki magától erre nem jönne rá, az most megtanulhatja egy Reddit-felhasználó példáján, aki a szüleinek, a testvéreinek és saját magának is rendelt 2018-ra egy-egy készletet, amikor az AncestryDNA nevű forgalmazó leárazást tartott.

A nagy családi ajándékozás ezzel komplett drámába fordult: az édesanya azonnal kibukott, amikor meglátta, mit kaptak, és rendkívül átlátszó kifogásokkal megpróbálta megakadályozni, hogy össznépi DNS-tesztelés legyen a dologból (először azt mondta, a készletek vegyszereket tartalmaznak, amik károsak az egészségre, később azzal állt elő, hogy elég lenne csak az egyik gyereknek kipróbálni a dolgot, a többi tesztet pedig eladhatnák, hiszen az eredmények úgyis megegyeznének), aztán a szülők felvonultak a ház emeletére, és irgalmatlan veszekedést csaptak. A négy testvér ennek nyomán természetesen meg volt győződve róla, hogy lehetetlen módon éppen karácsonykor sikerült kideríteni, hogy az anyjuk valamikor félrelépett, és az egyikük csak féltestvére a többieknek. „Talán az apám nem is az apám” – írta elkeseredetten az ötletgazda, aki a Redditen kis túlzással élőben közvetítette az eseményeket.

Szerencsére a történet ezután részben pozitív fordulatot vett: mint a Reddit-poszt frissítéséből kiderült, a testvérek megbeszélték, hogy mindegy, milyen a vérségi kapcsolat köztük, ugyanúgy fogják szeretni egymást és a szüleiket is. Azt viszont még ezután sem tudták eldönteni, hogy a teszteket felhasználják-e, vagy jobb a tudatlanság, ráadásul a veszekedés is folytatódott odafent.

Végül azonban a rémálommá vált karácsony este egészen megdöbbentő módon totális happy endbe fordult: mint a posztoló egy újabb frissítésben leírta, a szüleik egy idő után újra csatlakoztak hozzájuk, és elmondták nekik az igazságot. Az édesanya kiborulását és a veszekedést az okozta, hogy a legidősebb testvérnek valóban más volt az apja, de megcsalásról szó sincs: a férfi a kislánya születése után nem sokkal meghalt. Az újszülöttel magára maradt nőt pedig a tragédia után egy jó barátja segítette át a gyászon, akivel aztán egymásba szerettek, összeházasodtak, és három közös gyereket is vállaltak – titkukat azonban sosem árulták el, mert a régi sebeket nem akarták feltépni.

Miután a szülők bevallották, mi is történt, előkerültek az addig sosem látott fotók is, és a családtagok az események hatására minden korábbinál közelebb kerültek egymáshoz. A posztoló utolsó frissítésében azt írta, most már lelkesen készül mindenki arra is, hogy kipróbálják a DNS-teszteket, és ezt a karácsonyt sosem fogják elfelejteni. Ezt mondjuk nem nehéz elhinni – még szerencse (vagy talán karácsonyi csoda), hogy végül a kijelentés pozitív előjelet kaphatott.

Kiemelt kép: Profimedia / Alamy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top