Barbara Cotton és Curtis Brewer még a gimnáziumban találtak egymásra, és bár már mindketten bőven a hetvenes éveiket tapossák, csak január 5-én, nem kevesebb mint 57 évvel a szalagavató után jutottak el odáig, hogy végre összeházasodjanak.
Barb és Curtis nagyszerű gimis pár voltak, ám az érettségi után elsodorta őket egymás mellől az élet. A lány édesanyja váratlanul meghalt, így neki kellett gondoznia öt fiatalabb fivérét, a fiú pedig egyetemre ment. Szép lassan eltávolodtak egymástól, és különböző államokban éltek.
Ötven éven keresztül semmit nem tudtak a másikról, ám hiába teltek az évtizedek, sohasem felejtették el egymást. Végül Barb vette fel a kapcsolatot ismét Curtisszel, amikor rábukkant egy öregdiákokat összekötő weboldalon. Curtis pedig azonnal reagált az üzenetére. Az üzenetek hamarosan randevúkhoz vezettek, majd 2018. július 15-én eljegyezték egymást. Az esküvőre végül a hétvégén került sor.
Tudjuk, hogy Isten mozgatta a szálakat. Senki nem tervezhette ezt így meg. Tudjuk, hogy ennek így kellett történnie
– lelkendezett Barbara.
Az „ifjú” házasok most a nászutat tervezik. Az álmuk, hogy egy lakókocsival bejárják az államokat. Most erre gyűjtenek a GoFundMe nevű közösségi finanszírozó oldalon. Ha te is adakoznál, kattints erre a linkre!
(Fox News)