Család

Leégett a háza, 17 kutyájával került az utcára a budapesti nő

A 37 éves nőre és mentett állataira álmában gyulladt rá a ház. Most egy kölcsön lakókocsiban lakik.

Leégett a háza, ezért fedél nélkül maradt a 37 éves Gál Terézia. A budapesti nő 17 mentett kutyával osztotta meg az otthonát – írja a Blikk. Az állatok kivétel nélkül olyan kutyák, akikről agresszivitásuk miatt már mindenki lemondott, csak ő látott esélyt a megmentésükre.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI Fotó / Mihádák Zoltán)

„Hajnalban pattogásra ébredtem. Amikor kimentem, láttam, hogy lángokban áll minden. Elsőként a gázpalackot fogtam meg, majd kihajítottam az udvarra, aztán menteni kezdtem a kutyákat. Igyekeztem kiengedni, kizavarni mindenkit. A nagy kavalkádban úgy alakult, hogy a legbrutálisabb kutyáim találkoztak, de eszükben sem volt verekedni. Négyet a tűzoltók hoztak ki, már lángolt a kenneljük” – mondta a lapnak Teréz.

Az egyik kutya füle mögött megperzselődött a szőr, de ettől eltekintve ép bőrrel úszták meg a tüzet.

„A ház lakhatatlan, mindenünk odalett. Kaptunk egy lakókocsit, abban alszunk. Próbáltunk az önkormányzattól segítséget kérni, de elutasító választ kaptunk. Most a csodára várunk, valamint reménykedünk, hogy nem lesz hidegebb” – panaszkodott Teréz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top