nlc.hu
Család
Ugyanazon a napon születtek, ugyanabban a kórházban – most összeházasodnak

Ugyanazon a napon születtek, ugyanabban a kórházban – most összeházasodnak

A pár csak 18 évvel a születése után tudta meg, hogy milyen közel voltak egymáshoz már a születésük pillanatában is.

Shauna Gracey és Tom Maguire mindketten 1992. december 22-én látták meg a napvilágot, ráadásul ugyanabban a kórházban, a manchesteri Wiganban. Ennek ellenére 18 éves korukig nem találkoztak, ám akkor egy házibuliban bemutatták őket egymásnak.

A fiúnak azonnal megtetszett a lány, és bár Shauna először visszautasította a közeledését, pár hónap és pár buli után beadta a derekát. 8 évvel később már az esküvőjüket tervezik, és ahogy egyre jobban megismerték egymást, fény derült arra is, hogy nem 18 évesen találkoztak először, hanem már a születésük napját is egy kórteremben töltötték – azóta érthető módon büszkén mesélik a nem mindennapi love storyjukat. Gratulálunk nekik!

Ladbible

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top