Család

Hármas ikreket szült a borzalmas vetélésen átesett „csodaanya”

A 25 éves brit nő úgy döntött, ad még egy esélyt a mesterséges megtermékenyítésnek. Tavaly szeptemberben végre teherbe is esett.

Hármas ikreket szült egy súlyos vetélésen átesett brit „csodaanya” – írja a Mirror. A 25 éves Niketa Bell tavaly négy hónapos terhesen vesztette el a gyerekét – mégis úgy döntött, hogy még egyszer megpróbálkozik a mesterséges megtermékenyítéssel, és szeptemberben újra teherbe is esett.

Képünk illusztráció (Fotó: Waltraud Grubitzsch/dpa-Zentralbild/ZB)

Bell évek óta hiába próbálkozott a gyerekszüléssel. Miután kiderült, hogy férje, Mark egy ritka veleszületett betegségben szenved, a pár egyetlen reménye az in vitro fertilizáció maradt. „Korábban úgy éreztem, nem tudnék még egyszer átmenni ezen a procedúrán, annyira nehéz volt feldolgozni, hogy elvesztettem a gyerekemet” – mondta a nő a lapnak.

Bell azt mondja, az eljárás nem csak érzelmileg, hanem fizikailag is megviselte. „Végül mégis úgy döntöttem, még egyszer, utoljára megpróbálkozom vele.” Jól döntött, hiszen április 4-én három egészséges gyereknek adott életet a newcastle-i Royal Victoria Kórházban. A gyerekek – két kisfiú és egy kislány – jól vannak, szüleik rövid megfigyelés után haza is vihették őket a szülészetről. „Végre apa és anya lehetünk. Áldottnak érezzük magunkat” – lelkesedett a pár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top