Kilenc vetélés után feladták a reményt

Ildikó 38 éves, mind a kilenc terhessége vetéléssel végződött. Tavalyelőtt megfogadták a férjével, hogy nem próbálkoznak, gyerektelen párként élnek tovább. A család megértő, a tágabb környezet viszont nagyon kritikus. 

Minden magzatot meggyászoltak (Fotó: Pexels)

„26 éves voltam, amikor megismertem a férjem. Egy évvel később összeházasodtunk, és én azonnal teherbe is estem a nászutunkon. Későbbre terveztük a babát, de így is nagyon boldogok voltunk. Egészen a tizenkettedik hétig, amikor már nem mutatott szívhangot az ultrahang. Elvetéltem” – meséli az asszony.

Megsiratták a babát is és a terhességet is, de nem estek kétségbe. Fiatalok és egészségesek voltak, és az orvos is azzal vigasztalta őket, hogy jobb, ha ilyenkor elhal egy terhesség, mint ha beteg gyerekük születik. Ezzel tökéletesen egyetértettek. Egy évig nem is próbálkoztak, de a lakásvásárlásnál már szempont volt a babaszoba kialakításának a lehetősége. Később, amikor megbeszélték a nőgyógyásszal, hogy újra próbálkoznának, az orvos nem látta ennek semmilyen egészségügyi akadályát. Miután abbahagyták a védekezést, szinte azonnal sikerült pozitív tesztet produkálni, de ez a terhesség csak nyolc hétig élt, majd erős görcsökkel és vérzéssel véget ért. Ekkor orvost váltottak, mert úgy érezték, a nőgyógyász nem tett meg mindent azért, hogy kiderüljön, mi lehetett a vetélések oka. Az új orvos nagyon alapos volt, több dologra is gyanakodott, ezeket mind kizárták, de a vizsgálatok sok időt és pénzt igényeltek, ráadásul folyamatosan betegségtudatuk volt. Annak ellenére, hogy a nagy részüket el lehetett volna intézni társadalombiztosítási alapon is, mégis sokkal gyorsabb és gördülékenyebb volt magánrendeléseket igénybe venni.

Ildikó járt endokrinológusnál, aki megállapította, hogy nincs sem inzulinrezisztenciája, sem pajzsmirigyproblémája. Elment belgyógyászhoz, sőt ortopédiára és fogorvoshoz is. Csináltattak genetikai vizsgálatot magukról, és az elvetélt magzatról is. Soha, semmi negatívat nem találtak.
Minden lelet szerint és az orvosok véleménye szerint is alkalmasak voltak az egészséges utódok nemzésére, mégsem sikerült. Minden egyes újabb terhesség miatt érzett örömbe belerondított a félelem a vetéléstől.

Egyszer is szörnyű tragédia átélni a vetélést (Fotó: Pexels)

Legtovább egy húszhetes terhesség tartott, amire annyira vigyáztak, hogy a kismama a pozitív teszt után már csak pihenéssel és zenehallgatással töltötte az időt, a munkahelyén beteget jelentett. Mégsem tudta megtartani, és ezt a magzatot meg is kellett szülnie, ami nagyon megviselte. „Annak ellenére, hogy a baba még nagyon pici volt, ugyanolyan fájásaim voltak, amíg a méhszájam tágult, mintha egy kifejlett csecsemőt szülnék meg. Nyilván az se segített, hogy tudtam, a baba már nem él, csak megint egy halott kis test, ami el akar tőlem menni. Legszívesebben otthon, egyedül csináltam volna végig az egészet, de nagyon véreztem, így muszáj volt bemenni a klinikára. Az orvosok és a nővérek is nagyon kedvesek voltak, és miután megtudták, hogy milyen sok vetélésen vagyok túl, még együttérzőbbek lettek. De bennem, ott akkor végleg eltört valami. Azt mondtam a férjemnek, hogy adjunk még egy esélyt magunknak, és ha az se sikerül, akkor legyünk boldogok gyerek nélkül. A férjem egyetértett. Más el se tudja képzelni, mennyire megviselt minket ez a sok vetélés testileg és lelkileg is.”
 
Mivel a pár nem akarta ezzel a szomorú hírrel terhelni a környezetét, csak a legszűkebb család tudott arról, hogy milyen sok fájdalom és veszteség érte már őket. A távoli ismerősök úgy tudták, nem terveznek még gyereket vállalni. Nem akartak abba a hibába esni, hogy mindenki, még az idegenek is jó tanácsokkal lássák el őket. Ildikó a férje támogatásával felhagyott az önmarcangolással, de pszichológus segítségét is kérték a továbblépéshez. 
Végül az utolsó magzat is megfogant, majd el is halt. Ez volt az első olyan vetélésük, amikor nem sírtak. Bár biológialiga csak az asszony vetélt el, mégis úgy érezték hogy mindketten megtették. 

Inkább ne legyen gyerekünk!

Ildikó férje azt mondja, hogy egy kicsit meg is könnyebbült, amikor kimondták, hogy vége. Hatalmas teher hullt le a válláról azzal, hogy többször nem kell meggyászolniuk egyetlen elvesztett gyereket sem, és a feleségét sem látja majd szenvedni.

A család mindenben támogatta őket (Fotó: Pexels)

Nehéz volt kimondaniuk, hogy többé nem akarnak gyereket. Az örökbefogadást már évekkel ezelőtt elvetették, így ez a lehetőség most már fel sem merült. Már csak az volt hátra, hogy a szülőkkel közölni kellett, hogy sajnos nem lesznek nagyszülők.

Anyu, nem lehetsz nagymama!

„Rettegtem elmondani anyámnak – meséli Ildikó. – Egyke vagyok, így ha én nem szülök gyereket, akkor nekik nem lesz unokájuk, márpedig nagyon szeretik a gyerekeket. Nyugdíjasok, tudom, hogy arra vágytak, hogy tologassák a babakocsit. Amikor elmondtam, mind a négyen sírtunk. Addig soha nem láttam apámat könnyezni, így az is külön megviselt, hogy én vagyok az okozója a bánatának. Kértem, hogy ne sírjanak, nekünk már sokkal jobb, mióta kimondtuk magunknak, és elfogadtuk a helyzetet. Nagyon meglepődtem, de azt mondták, hogy teljesen egyetértenek velünk, és bármilyen döntést hozzunk is, ők mindig mindenben támogatnak majd bennünket. Anyu még azt is elmondta, hogy ő bizony talán még hamarabb feladta volna a próbálkozást, mint mi, és neki is nagyon fájt minden vetélésem. Ezt tudtuk egyébként. A férjem szülei szerencsésebbek, mert nekik már van egy unokájuk a sógoromék révén, de azért őket is megviselte a dolog.”
 
A párnak így is sok idegen és távoli ismerős kéretlen tanácsát meg kell hallgatnia. A munkatársak mind érdeklődnek egy idő után, hogy mikor várható a baba. Ha elmondják, hogy miért adták fel a próbálkozást, akkor azonnal ajánlanak egy kínai orvoslással foglalkozó csodatevőt, vagy valamilyen alternatív gyógymódot, ami rengetegbe kerül, és általában nem jó semmire.
Amikor udvariasan visszautasítják a jótanácsokat, sértődés vagy kioktatás lesz a beszélgetés vége a magányos öregkorról. „Nem leszünk magányosak. Már most sok olyan párt ismerünk, akiknek valami miatt nem született gyerekük. Közös programokat szervezünk, együtt járunk színházba, kiállításokra, sőt nyáron nyaralni is egy ilyen társasággal megyünk. Sokan vagyunk, és megértő, támogató közegre találtunk körükben. Mióta átkerültem a biztosan gyerektelen párok oldalára, sokkal jobbnak látom ezt a lehetőséget, mint előtte gondoltam. Csak azt sajnáljuk, hogy nem hoztuk már meg hamarabb ezt a döntést. Sok bánattól megkíméltük volna magunkat.”