nlc.hu
Család
Megható fotóval ünnepelte a két apa, hogy örökbe fogadhattak egy kisfiút

Megható fotóval ünnepelte a két apa, hogy örökbe fogadhattak egy kisfiút

Vidám pillanatok két férfi és örökbefogadott kisfiuk új életéből.

A szerető családnál kevés fontosabb dolog van az életben, de sajnos nem minden gyerek születik olyan helyre, ahol megkapja a szükséges szeretetet és odafigyelést, nem ritkán még bántalmazzák is őket.

Ezért nagyon fontos, hogy esélyt kapjanak azok az örökbefogadó szülők, akiknek minden vágyuk, hogy a gyereküknek boldog élete legyen. Attól függetlenül, hogy mindkét szülő férfi.

Gregg és a párja, Paul 2012-ben ismerkedett meg, majd 3 hónap után összeköltöztek. Idővel szóba került a gyerekvállalás is, először a béranyaságon gondolkoztak. Aztán amikor kiderült, hogy 75-150 ezer dollárba kerül, úgy döntöttek, inkább az örökbefogadást választják, a pénzt pedig arra fordítják, hogy a leendő gyereküknek csodálatos élete legyen.

Az örökbefogadási procedúra nem volt egyszerű, beléptek egy programba, oktatáson vettek részt, de a legnehezebb rész a gyerek kiválasztása volt. Konkrétan választaniuk kellett a gyerekek közül, ami miatt nagyon kényelmetlenül érezték magukat.

Az első gyerek mély nyomot hagyott bennük, pedig ő volt a legproblémásabb: ADHD-ban, poszttraumás stresszben és dacos ellenszegülésben szenved, vagyis rengeteg figyelmet igényel. A pár nem is tudja megmondani, miért, de a Gavin nevű kisfiú annyira megérintette őket, hogy végül őt választották. Így hárman lettek egy család. Az örökbefogadás napját Disneylandban ünnepelték, és egyedi pólókkal készültek az eseményre.

A két apát nagyon meglepte, mennyi pozitív visszajelzést kaptak. Volt persze nem kevés gyűlölködő komment is, de rengetegen osztoztak az örömükben.

(Bored Panda)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top