Család

Nagyot bukhat a gyedet választó nagyszülő

A legfrissebb átlagbér 41,5 százalékát is elveszítheti, ráadásul az sem biztos, hogy visszatérhet majd a munkájához.

A legfrissebb átlagbér (közfoglalkoztatottak nélkül 356,6 ezer forint) 41,5 százalékát bukhatja el egy nagyszülő, ha unokájával gyedre vonul – számolta ki az Azénpénzem.hu. A nagyszülői gyed összegére ugyanis ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a szülőire: a juttatás a korábbi fizetés 70 százaléka, de maximum a minimálbér kétszeresének 70 százaléka lehet. Ez jövőre 225,3 ezer forintot jelent havonta.

nagyszülő, nagypapa, gyerek, unoka

Fotó: Unsplash

A lap szerint a nyugdíj összegét ezzel szemben csak minimális mértékben csökkentheti az „unokázás”: akik ezt a juttatást választják kb. 1,5 százalékkal kevesebb időskori ellátást kapnak majd. Sok függ persze attól is, hogy hogyan alakul a kereseti görbéjük, és mennyi lesz végül a szolgálati idejük. Ha például korábban – tehát nem a gyedet meghatározó időszakban – keresett valaki többet, és nagyon sokáig dolgozott, akkor még az előbbinél is alacsonyabb a veszteség mértéke.

Azt sem mellékes persze, hogy a parlament elé terjesztett javaslat szerint a nagyszülő több – nem azonos várandósságból született – unoka után többszörösen is igénybe veheti majd a gyedet.

A lap hangsúlyozza: mivel a gyed alapjogosultja a szülő, ha ő elveszti a munkáját – és ezzel biztosítotti jogviszonyát –, akkor a nagyszülő sem jogosult a juttatásra. Akkor is probléma lehet, ha az unokát a nagypapa vagy nagymama saját magánál látja el, hiszen az előírás szerint a gyerek a nagyszülőhöz csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerülhet, így persze bölcsibe sem adható.

A kormány a nagyszülői gyedre összesen mintegy egymilliárd forintot szán. Mivel a juttatást csak a dolgozó nagyszülők kérhetik, komoly gond, hogy a törvényjavaslatban nem térnek ki arra a – nagyon is reális – veszélyre, hogy a gyedre vonult nagyszülő vissza tud-e majd térni korábbi munkájához. Főként, hogy jobbára olyan korú munkavállalókról van szó, akiket – mint azt egy korábbi felmérésben a HR-vezetők is elismerték – amúgy is diszkriminálnak a munkaerőpiacon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top