nlc.hu
Család
Csak a július után született gyerekek érnek 4 millió forintot

Csak a július után született gyerekek érnek 4 millió forintot

Több ezer család esett el 3 millió forinttól.

2018 óta a harmadik gyerek megszületése után egymillió forint elengedését lehet kérni a jelzáloghitelből. A családvédelmi akcióterv részeként azonban már a második gyerek után is jár a kedvezmény, a harmadik gyerek után pedig 4 millió forinttal lehet csökkenteni a kölcsönt.

Azok a családok, amelyek már igénybe vették a korábbi támogatást, nem jogosultak a különbözetre. Azok viszont, akik eddig nem adták be a kérelmüket, reménykedtek, hogy megkapják a nagyobb támogatást. Most kiderült, hogy hiába, mert a korábban születettek gyerekek után nem jár a magasabb kedvezmény.

Az Emmi jogszabályi pontosítást adott ki a hatályba lépés előtt. Ebből egyértelművé vált, hogy a megemelt összeg csak azon gyerekek után jár, akik 2019 júniusa után születnek.

A nagyobb összegű kedvezmény azokra a kérelmekre is kiterjed, amelyeket július előtt nyújtottak be, a várandósság időszakában, de feltétel, hogy a baba a rendelet hatályba lépése után szülessen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top