Család

Az ötödik fogyatékkal élő gyereket fogadja örökbe a szuperapa

Mindig is apa akart lenni.

Az angliai Huddersfieldben élő 35 éves Ben Carpentert az ismerősei csak „szuperapunak” hívják: Ben most fogadta örökbe az ötödik fogyatékkal élő kisbabát, bár eredetileg csak egyetlen gyermeket szeretett volna örökbe fogadni.

A család legújabb tagja Noah, akinek Cornelia de Lange-szindrómája van, és a 11 éves Jack, a nyolcéves Ruby, a hatéves Lily és a hároméves Joseph társaságába fog bekapcsolódni.

Ben 21 évesen döntötte el, hogy amilyen hamar csak lehet, apa szeretne lenni. „Mivel korábban már dolgoztam fogyatékkal élő felnőttekkel és gyerekekkel, tudtam, hogy jó ötlet fogyatékkal élő babát örökbe fogadni, mert tudom, hogyan kell rájuk vigyázni – meséli. – Először azt hittem, nem fognak komolyan venni a korom miatt, és azért, mert egyedülálló vagyok, de szerencsére tévedtem.

Fotó: The Pride of Britain Awards/Facebook

Ben egyébként sosem akart biológiai gyerekeket. „A gyerekeim a gyerekeim, például ugyanolyan a mimikájuk, és igen, nem azonos a vérünk, de kit érdekel?” A férfinak nincs párkapcsolata, de nem is keresi rá a lehetőséget. Ami pedig a további örökbe fogadásokat illeti, jelenleg nem tervez ilyesmit, de ő soha nem mondja, hogy soha. Ha egyszer úgy adódik, még bővülhet a család.

(Story Trender)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése